Miért fontos az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szerda este megszületett a tűzszünetről szóló megállapodás Izrael és a Hamász között. A Katar, Egyiptom, valamint a távozó és a következő amerikai adminisztráció közvetítésével létrejött egyezség január 19-én, vasárnap lép életbe. Az első szakaszban a Hamász elenged 33 túszt, cserébe Izrael több száz palesztin foglyot. A világ üdvözölte a történelmi megállapodást, de a túszok hozzátartozói csalódottak. Közben az izraeli pénzügyminiszter a Hamász elleni háború újraindítását követelte, így akár kérdéses is lehet a tűzszünet hatályba lépése. Arról, hogy miért jelentős a megállapodás, és mi várható ezután, szakértőket kérdeztünk.
Vágólapra másolva!

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Origo kérdésére az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás kapcsán elmondta, hogy január 20-án beiktatják az Egyesült Államok új elnökét. A szakértő a demokraták stratégiája kapcsán hangsúlyozta, hogy Anthony Blinken külügyminiszter sokat utazott a térségbe, főleg Izraelt, Katart, Jordániát, Egyiptomot és Szaúd-Arábiát járta be, mert sikert akartak elérni úgy, hogy az még Joe Biden elnökségéhez kötődjön. 

Nagyon kérdéses az állandó béke létrejötte

Kifejtette, hogy az utolsó utáni pillanatban egy olyan megállapodás született Katarban, ahol a Hamász és Izrael nem volt hajlandó egymással szóba állni, három közvetítő fél volt - Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok -, de végül egy 15 hónapos tárgyalás után megkötöttek egy 42 napos, hathetes fegyverszünetet, amely vasárnaptól lép hatályba, valamint három részből fog állni. Erről bővebben ITT olvashatnak!

Nógrádi György lapunknak arról is beszélt, hogy a Hamász két évvel ezelőtt, október 7-én meggyilkolt 1200-1300 ártatlan zsidót, magával vitt több száz ártatlan túszt, de azóta az izraeliek olyan tömegtámadásokat hajtottak végre, hogy közel ötvenezer palesztin halt meg, ezek egyharmada gyermek, és közel százezer a sebesültek száma. A szakértő kifejtette:

az új helyzet az, hogy Szíriában egy olyan hatalomátadásra került sor, amelyre senki sem készült fel, és a szíriai meghatározó hatalom nem Irán lett, hanem Törökország. Innentől kezdve sokkal nehezebb volt a Hamászt utánpótlásokkal ellátni, ezt korábban Irán csinálta. 

A gázai fronton megállapodás született, és eddig is sok megállapodás volt, de ebből állandó béke sajnos sosem lett - tette hozzá a szakértő. Nógrádi György arról is beszélt, hogy az új szíriai helyzetnek komoly hatásai lesznek a Hezbollahra.

gáza
Izraeli tüntetők utakat zárnak el a Hamásszal kötött tűzszünet elleni tiltakozás során Jeruzsálemben 2025. január 16-án.
Fotó: JOHN WESSELS / AFP

A demokraták mindent megtettek egy látszólagos sikerükért

Nógrádi György arról is beszélt, hogy Donald Trump bejelentette, hogy ha január 20-ig nem engedik szabadon a túszokat, akkor szétbombázza a Hamászt, tehát ennek a kijelentésnek minden bizonnyal volt olyan hatása, hogy felgyorsuljanak az események. A szakértő elmondta azt is, hogy 

a demokraták viszont mindent megtettek azért, hogy egy látszólagos demokrata sikerrel érjen véget a demokrata kormányzásuk.

Leszögezte: Biden négy éve alatt sehol nem ért el sikereket, elég ha az orosz-ukrán háborút, a kínai kérdést, a Száhel-térséget említjük. Nógrádi György szerint éppen ezért Putyin orosz elnöknek és Trump amerikai elnöknek sok témája lesz, amiről tárgyalhatnak: így a gázai kérdésről (Izrael), Iránról, a kínai kapcsolatokról, Fekete-Afrika helyzetéről, az orosz-ukrán háborúról - jelenleg rengeteg kérdésben feszül egymásnak az Egyesült Államok és Oroszország.

Nógrádi György elmondta azt is, hogy javultak a kapcsolatok Szaúd-Arábia és Izrael között, Marokkó és Izrael között, új helyzet van, és ez Trump korábbi négyéves elnökségének köszönhető.

 Joe Biden elnöksége alatt sehol sem került sor sikeres áttörésre, így nyilvánvaló, hogy Trump beiktatását sokan várják. 

A jövőre nézve a szakértő elmondta, hogy Trump hosszú távú sikerekre fog törekedni.

Izrael történelmének leghosszabb háborúja ér véget ezzel a lépéssel

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője elmondta az Origónak, hogy Izrael történelmének leghosszabb háborúja ér véget ezzel a lépéssel – amennyiben a tűzszünet tartósnak bizonyul. Szerinte fontos leszögezni, hogy Izrael jelentős csapást mért az október 7-i véres támadást elkövető Hamász terrorszervezetre és a vele szövetséges libanoni Hezbollahra. Mindkét militáns csoport teljes vezérkarát megsemmisítette, ezzel nem pusztán az október 7-i vérengzést torolta meg, de helyreállította az izraeli elrettentést is. A szakértő szerint 

sajnos arról még korai beszélni, hogy stabil lesz-e a térség békéje, de most mindenképpen ebbe az irányba mozdultak el a dolgok. Az ott élő emberek ismét esélyt kapnak arra, hogy ne a háborús fenyegetés árnyékában éljenek, és ez remek hír.

Mi lesz a gázai magyar tússzal?

Szijjártó Péter bejelentést tett a gázai magyar túsz hazatéréséről. Ezzel kapcsolatban a szakértő arról beszélt lapunknak, hogy magyar szempontból ez a legfontosabb kérdés, ám az ilyenkor indokolt eljárásoknak megfelelően kevés információnk van. A külügyminisztérium – a túsz védelmében – igen szűkszavú a személyét érintő kérdésekben. A Hamász pedig az utolsó pillanatig titkolja a szabadon engedett emberek kilétét. 

A jelenlegi ismereteink szerint a béketerv első szakaszában 33 túszt fognak szabadon engedni, azokkal kezdve, akiknek a legnagyobb szükségük van az egészségi ellátásra. Az első nap 3 embert azonnal elengednek, de a fennmaradó 30 túsz átadása akár a tűzszünet teljes hat hetére elhúzódhat. Mindenképpen közelebb kerültünk tehát elrabolt honfitársunk szabadulásához, de még nagyon nehéz napok, hetek várhatnak rá.

Donaldtrump
Donald Trump
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Trumpnak köszönhető a megállapodás sikere?

Trumpnak sikerült megtennie azt, amit Joe Biden elnök több mint egyéves tárgyalások során nem ért el, azaz nyomást gyakorolt Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnökre, hogy vonja vissza a katonai erőket a Gázai övezetből  - írja a Politico. Ezzel kapcsolatban Koskovics Zoltán elmondta:

annyi mindenesetre látszik, hogy az érkező elnök már most többet tett a békért, mint Joe Biden. Ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy a Politico a fenti megfogalmazással szándékosan próbál viszályt szítani a megválasztott amerikai elnök és a konzervatív izraeli miniszterelnök között. Kétlem, hogy Donald Trump „nyomást gyakorolt volna” Benjámín Netanjáhúra, ám bizonyosan volt szerepe abban, hogy sikerült elérni a tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását. Az izraeli kormányfő ezért köszönetet is mondott neki. 

Hozzátette: a megválasztott elnöknek még beiktatása előtt sikerült közelebb hoznia a békét az egyik nagy konfliktusban. Igaz, Gázában minden jel szerint a Biden-adminisztráció is partner volt ebben, és szintén a tűzszünet lehetőségét kereste – vagy legalábbis nem folytatott aktív háborúpárti aknamunkát. Sajnos ugyanezt Ukrajna kapcsán nem lehet elmondani, ám január 20-án ott is megnyílik a tűzszünet felé vezető út.

A béketerv első szakasza, mely vasárnap lép életbe, hat hétig tart, és „"teljes és átfogó tűzszünetet” vár el. A legrosszabb egészségi állapotban lévő túszokat, a nőket és gyermekeket a Hamász szabadon engedi. Ezért cserébe Izrael kénytelen átadni több fogságban lévő palesztin terroristát. A gázai lakosság megkezdheti a visszatérést az otthonaiba, ugyanakkor jóval nagyobb számban érkezhetnek a segélyszállítmányok. Izrael megkezdi a csapai kivonását Gáza civilek által lakott területeiről. Folytatódnak a tárgyalások a béketerv második és harmadik szakaszának részleteiről. A második fázis hozná el a fenntartható békét. Ebben a szakaszban a Hamász elenged minden fennmaradó túszt, ideértve az izraeli védelmi erők katonáit is. Izrael befejezi a teljes csapatkivonást Gáza területéről, illetve további palesztin elítélteket ad át a Hamásznak. A harmadik periódus központi eleme Gáza helyreállítása, melyből külföldi szereplők is kivennék a részüket.

Veszélybe kerülhet a megállapodás?

A legfrissebb információk szerint Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter és a jobboldali Vallási Cionizmus Párt vezetője "rossznak és veszélyesnek" nevezte a tűzszüneti megállapodást, és kijelentette, hogy frakciója kormányon marad azzal a feltétellel, hogy a háborút addig folytatják, amíg a Hamasz teljesen meg nem semmisül.

A Meduza cikke szerint Smotrich úgy véli, hogy az egyezség veszélyezteti Izrael állam nemzetbiztonságát, mivel „az egyes elrabolt személyek visszatérésének örömével és izgalmával együtt” „cáfolja a háború számos vívmányát”, amelyben izraeli katonák haltak meg. 

Yedioth Ahronot szerint Smotrich Netanjáhuval folytatott találkozója „egyértelmű eredmény nélkül” ért véget, majd azt követően a pénzügyminiszter arra kérte pártja képviselőit, hogy ne adjanak interjút, és ne beszéljenek a találkozó tartalmáról. 

Ha Smotrich követelése nem teljesül, kilép a kormánykoalícióból, az összeomlással fenyeget.

Smotrich mellett a szélsőjobboldali vallási nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir is kategorikusan ellenzi a Hamásszal kötött fegyverszüneti megállapodást, „szörnyűnek” nevezve a megállapodást. Elmondta, hogy az elmúlt évben neki és politikai szövetségeseinek „időről időre sikerült megakadályozniuk, hogy ez az alku megtörténjen”, és felszólította „barátját”, Smotrichot, hogy csatlakozzon hozzá, és fenyegesse meg a miniszterelnököt, hogy közösen távoznak a kormányból, ha megtörtént az üzlet. Netanjáhu kormányának szavaznia kell a tűzszüneti megállapodásról, de ez még nem történt meg.

 KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!