Joe Biden fia elleni súlyos bizonyítékok lehetnek Magyarországon

Vágólapra másolva!
A Mandiner utánajárt, hogy mi állhat David Pressman és az amerikai elnök kicsinyes bosszújának hátterében, volt-e bármilyen előzménye a magyar sajtóban annak, hogy hasonló húzással szankcionálhat majd a Biden-adminisztráció egy nekik nem tetsző választási forgatókönyvet.
Vágólapra másolva!

A lap ismertette, hogy a Biden-adminisztráció az utolsó napjaiban is a magyar kormány támadásával van elfoglalva, ennek pedig Rogán Antal esett áldozatául aki szankciós listára tett a demokrata vezetésű Egyesült Államok. E pitiáner bosszú mögött nem kizárt, hogy egy korábbi, 2023-as Telex cikk állhat, amelyben arról írtak, hogy

az Orbán-kormányhoz kerülhetett annak a laptopnak a tartalma, mely Joe Biden amerikai elnök fiáé volt.

A Telex szerint az apja által elnöki kegyelemben részesült Hunter Biden merevlemezén pedig 129 ezer emailt, 36 ezer képet és 1300 videót tartalmazott, amiket

Jack Maxey republikánus aktivista adott át a kormánynak saját állítása szerint"

- írták 2023-ban. 

Kérdés azonban, hogy valóban Magyarországon lehet-e Hunter Biden laptopja, vagy akár annak másolata. Hiszen, mint a Telex 2023-mas cikkében fogalmazott: „a 2024-es elnökválasztási kampányban is minden bizonnyal lesz szó Hunter Biden laptopjának tartalmáról.”

A Mandiner nem tartja kizártnak, hogy 

ha valóban Magyarországon van Hunter Biden laptopja, akkor lehet összefüggés Bidenék bosszúja és a botrányos laptop között.

A lap továbbá emlékeztetett arra, hogy Joe Biden hivatali idejének utolsó heteiben több nagy port kavaró döntéseket hozott. Például a fiának kegyelmet adott, miközben ellene korrupciógyanús ügyek és adóelkerülés miatt folyt vizsgálat, és akinek Burisma-ügyekben betöltött szerepe korábban politikai viták középpontjában állt. Továbbá az is nagy felháborodást keltett, hogy január 5-én Joe Biden kitüntette Hillary Clinton mellett Soros Györgyöt is.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!