Utolsó órák: családtagjainak osztogatott kegyelmeket Joe Biden

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök öt családtagjának biztosított előzetes kegyelmet közvetlenül azelőtt, hogy Donald Trump letette az esküt a Capitoliumban.
Vágólapra másolva!

Joe Biden távozó amerikai elnök hétfőn előzetes kegyelemben részesített több családtagot, azzal érvelve, hogy indokolatlan és politikai szándék vezérelte vizsgálatok céltáblájává válhatnak - számolt be róla a Világgazdaság.

A Fehér Ház mindössze percekkel Trump beiktatása előtt tette közzé a kegyelmekről szóló nyilatkozatot, 

amikor az újonnan megválasztott elnök már a Capitolium rotundájában készült felesküdni az Egyesült Államok következő vezetőjeként.

Biden kegyelmet adott

  • testvérének, James Bidennek; 
  • James feleségének, Sara Jones Bidennek; 
  • fiatalabb húgának, Valerie Biden Owensnek; 
  • Owens férjének, John Owensnek; 
  • valamint másik testvérének, Francis Bidennek.
Joe Biden
Fotó: MANDEL NGAN / AFP

Ezeknek a kegyelmeknek a kiadása nem értelmezhető úgy, hogy elismernénk bármilyen jogsértést az érintettek részéről, ahogy azok elfogadása sem tekinthető annak beismeréseként, hogy bármilyen bűncselekményt elkövettek volna

- idézte Biden nyilatkozatát a CNBC.

Előzetes kegyelemben részesített több köztisztviselőt is

Joe Biden amerikai elnök előzetes kegyelemben részesítette a Capitolium elleni támadást vizsgáló bizottság tagjait, valamint Mark Milley-t, az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának korábbi parancsnokát és az amerikai járványügyi hatóság volt vezetőjét, Anthony Faucit is.

Ezek a köztisztviselők becsülettel és méltósággal szolgálták nemzetünket, és nem szolgáltak rá, hogy igazságtalan és politikailag motivált eljárások céltábláivá váljanak

- olvasható az erről szóló közleményben, amelyben Biden leszögezte: a köztisztviselők által végzett munka demokráciánk éltető eleme.

Az elnök egyúttal kiemelte, kivételes körülményekről van szó, hozzátéve: nem tudna jó lelkiismerettel távozni úgy, hogy nem tett semmit.

Mint mondta, még ha egyes emberek nem is tettek semmi rosszat, és amennyiben az ellenük folyó esetleges eljárás végén tisztázódna is ártatlanságuk, kiemelte, hogy maga az eljárás elindítása jóvátehetetlen károkat okozna pénzügyi helyzetükben és jóhírükben.

Hunter Biden
Hunter Biden
Fotó: Getty Images via AFP

Biden a fiának is megkegyelmezett

Joe Biden már december elején kegyelmet adott fiának, Hunter Bidennek, akit az előző év során két külön büntetőügyben is elítéltek

Az elnök döntését azzal indokolta, hogy a hasonló fegyvervásárlási ügyekben a vádhatóság ritkán emel vádat. 

Emellett Hunter Biden adófizetési mulasztásával kapcsolatban az elnök hangsúlyozta, hogy az ilyen esetekben, ha a tartozást utólag rendezi az érintett, általában nincs büntetőjogi következmény. Joe Biden szerint egyértelmű, hogy fiát eltérő bánásmódban részesítették.

Halálra ítélt bűnözőknek adott kegyelmet decemberben

Joe Biden amerikai elnök december közepén csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre. A meghozott kegyelmi intézkedés nem vonatkozik a Boston Maratonon 2014-ben elkövetett robbantás életben maradt elkövetőjére, Dzsohar Carnajevre, valamint Robert Bowersre, aki 2018-ban 11 embert ölt meg egy zsinagógánál Pittsburghben, valamint Dylan Roofra, aki 2015-ben rasszista indíttatásból lelőtt kilenc afroamerikai hívőt egy templomnál, a dél-karolinai Charlestonban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!