Újabb videó került elő a Skóciában rejtélyes módon eltűnt magyar ikerlányokról

Vágólapra másolva!
Egyre rejtélyesebbé válik az ügy: az eltűnésük előtti napon szintén annál a hídnál jártak a nővérek, ahol aztán később nyomuk veszett.
Vágólapra másolva!

A skót hatóságok már két hete megfeszített erővel dolgoznak azon, hogy megtalálják a skóciai Aberdeenben eltűnt Huszti Elizát és Henriettát. Most egy lépéssel újra közelebb kerültek a rejtélyes ügy megoldásához. 

A több éve Skóciában élő magyar ikerlányoknak január 7-én, a hajnali órákban veszett nyoma. Egy biztonsági kamera felvételein látszódnak utoljára, ahogy hajnal 3 előtt nem sokkal átsétálnak a Dee folyón átívelő Victoria hídon, majd jobbra fordulnak a folyó partján futó gyalogútra. A rendőrség az elmúlt napokban már mindent bevetett: kutyákkal, rendőrségi helikopterekkel, tengeri egységekkel is keresik az eltűnteket, emellett igyekeztek minden, környéken lévő házba becsengetni, hogy információkat szerezzenek. 

 Ennek az eredménye lehet az az új, biztonsági kamerás felvétel, amin az látszik, hogy az ikerlányok január 6-án, délután 2 és 3 óra között, tehát mintegy 12 órával az eltűnésük előtt szintén a Victoria hídnál jártak. 

Eltűnésük előtt fél nappal is a hídnál jártak. Fotó: Aberdeen Police

Nagyjából 5 percet tartózkodtak ott, de nem találkoztak senkivel sem a hídon. A felvételeken azonban jól látszik, hogy mind a kettőjükön hátizsák van. 

Ezután a városközponton keresztül hazasétáltak, a rendőrség információi szerint pedig legközelebb már csak másnap hajnalban, eltűnésük idején hagyták el a lakásukat.

 Mint azt korábban a rendőrség már közölte, eltűnésük előtt egy SMS-t küldtek főbérlőjüknek, amiben közölték vele, hogy nem térnek már többet vissza a bérelt lakásukba. A telefon, amiről az üzenetet küldték, ekkor lekapcsolódott a hálózatról és azóta nem elérhető. Mint azt a lányok testvére, József a BBC-nek korábban már elmondta, Eliza és Henrietta egyáltalán nem számolt be családjának arról a tervükről, hogy elköltöznek albérletükből. Testvérük szerint nem voltak anyagi gondjaik, éppen egy ingatlan megvásárlására spóroltak.

A rendőrség friss közlése szerint a keresés továbbra is a Dee folyóban zajlik, mert nem utal semmi arra, hogy a lányok elhagyták volna a folyópartot eltűnésükkor. Bár az új biztonsági kamerás felvétel felvet kérdéseket, a rendőrség folyamatosan azt  kommunikálja, hogy kizárták a bűncselekmény lehetőségét. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!