Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Magyar Nemzet összefoglalója szerint Ukrajna támogatását is felfüggeszthette Marco Rubio külügyminiszter rendelete, amely leállította a legtöbb külföldi segélytámogatás kiadásait, és amely, úgy tűnik, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás finanszírozására vonatkozik. Az utasítás azonnal hatályba lépett.
Utasítások minden meglévő külföldi támogatás odaítélésének megszüntetésére
Az intézkedésről Marco Rubio külügyminiszter tájékoztatta az Egyesült Államok minden külképviseletét, hangsúlyozva, hogy az nem érinti a humanitárius szükséghelyzet keretében működő élelmiszerprogramokat, valamint Izrael és Egyiptom katonai támogatását. A döntésben szereplő kivételek között nem szerepel az ukrajnai katonai és biztonsági támogatás. Rubio iránymutatása előírja a minisztérium munkatársainak, hogy adjanak ki utasításokat szinte minden meglévő külföldi támogatás odaítélésének megszüntetésére – írta a Politico a lap birtokába került dokumentumra hivatkozva.
Egy jelenlegi külügyminisztériumi tisztviselő, valamint két korábbi kormányzati tisztviselő szerint a szüneteltetés a jelek szerint leállítja az Ukrajnának, Jordániának és Tajvannak nyújtott támogatást.
A külügyminiszter rendelete egyértelművé teszi, hogy „a programok folytatásáról, módosításáról vagy megszüntetéséről szóló döntéseket a minisztérium felülvizsgálata után hozzák meg”. Mint ismert, a magyarországi Pressman-árváknak szánt támogatásokat is leállította ezzel a Trump-adminisztráció.

Ukrajna támogatása fontos volt a Biden-adminisztrációnak
A lap emlékeztet: a hétfőn leköszönt Biden-adminisztráció hivatali idejének utolsó időszakában nagy összegű ukrajnai fegyveres támogatásról hozott döntést, ugyanakkor még létezik egy 3,85 milliárd dolláros keret, amelynek elköltésére Ukrajna érdekében a kongresszus még tavaly felhatalmazta az adminisztrációt. Joe Biden kormánya még Donald Trump januári hivatalba lépése előtt jelentette be az Ukrajnának nyújtandó katonai segélycsomagról szóló döntést. A támogatási csomag a Pentagon közleménye szerint, drónokat, rakétavetőkhöz való rakétákat és a létfontosságú berendezések karbantartásához nyújtott fokozott támogatást is tartalmazott.
A teljes cikk ITT olvasható el!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK