A németeknek elegük lett a migrációból, piros lapot mutattak a fősodornak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A várakozásoknak megfelelő eredmény született a német parlamenti választáson, a német választók most piros lapot mutattak a mainstream német politikának, hiszen elegük lett abból, ami eddig történt – mondta el a német választás eredményeit értékelve az Origónak adott interjúban a Századvég politikai elemzési igazgatója. Kiszelly Zoltán szerint az AfD hiába tudta megduplázni szavazóinak számát, és omlott le körülötte a tűzfal Washingtonban és repedt meg Berlinben, az alternatíva nem lesz kormányzati erő a következő években. A szakértő beszélt még többek között arról is, hogy milyen politika várható az új német kancellártól, és lesz-e változás a migrációs és egyéb kérdésekben, valamint a német-magyar kapcsolatokban.
Vágólapra másolva!

Kiszelly Zoltán az interjúban arról is beszélt, hogy

  • feltehetően egy nagykoalíció fog létrejönni kb. tízfős többséggel, amely azt jelenti, hogy viszonylag gyorsan meg tudnak majd egyezni a pártok.
  • az orosz-ukrán konfliktus tekintetében inkább a háborúpárti szövetség része marad Németország, így feltehetően továbbra is küldik majd a fegyvereket és a pénzt Ukrajnának. 
  • Merz kancellár rendbe akarja tenni majd a német gazdaságot, de ehhez gazdasági növekedésre lenne szükség.

Meglepetésnek számít a vasárnapi német választás eredménye, vagy erre számíthattunk?

Annyira nem számít meglepetésnek a német választás eredménye, mert korábban látszódott, hogy a CDU 30 százalék körüli eredményt fog elérni. Bár a várakozások e fölött voltak, így elmondható, hogy a CDU rosszabbul szerepelt, mint azt várták. Az AfD-nél is magasabb várakozások voltak (21-23 százalék), így összességében nézve a német pártok rosszabbul teljesítettek. 

A szocdemek és a Zöldek is történelmi vereséget szenvedtek, az AfD-n és a balpárton kívül más párt nem teljesített jól. Az AfD is inkább a korábbi eredményéhez képest érte el ezt a jó eredményt, nem pedig a kutatások előrejelzéseihez képest.

A német választók most piros lapot mutattak a mainstream német politikának, és azzal, hogy az AfD megduplázta a választóinak számát, és a balpárt megerősödött, mert Wagenknechték is majdnem öt százalékot értek el, ami azt mutatja, hogy a német embereknek elege lett az eddigi német politikából.

aliceweidel
 A német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke és pártja kancellárjelöltje, Alice Weidel és társelnöke, Tino Chrupalla ölelkeznek sajtótájékoztatójuk végén Berlinben 2025. február 24-én, egy nappal a német szövetségi választások után.  Fotó:  Tobias SCHWARZ / AFP

A jobboldali AfD tehát megduplázta szavazóinak számát. Ez minek tudható be, és mi várható a következő hónapokban?

Az AfD a legerősebb protestpárt Németországban, nagyon komoly alternatívát kínál főként a migráció területén, amit a késeléses támadások előtérbe helyeztek. 

Sajnálatos módon nagyon sok ilyen támadás történt az utóbbi időben az országban, így a németeknek elegük lett a migrációból, de a drágulásból és a háborús, szankciós inflációból is. Ezek az emberek az elégedetlenségüket fejezték ki az AfD-re leadott szavazatukkal, ezzel lehet a legjobban az AfD előretörését megmagyarázni.

Washingtonban leomlott a tűzfal azzal, hogy J.D. Vance és Elon Musk is felemelte az AfD-t, így már nincs ellenállás a Trump-republikánusok körében a párttal szemben. Az, hogy Merzék elfogadták a külső támogatást a migrációt korlátozó törvénynél az AfD-től, segített abban, hogy átszavazzanak az emberek, így Berlinben is megrepedt a tűzfal.

Most úgy tűnik, hogy a liberálisok nem jutnak be a német parlamentbe, Wagenknechték is 4,97 százalékon álltak hétfő reggel. Feltehetően egy nagykoalíció fog létrejönni kb. tíz fős többséggel, amely azt jelenti, hogy viszonylag gyorsan meg tudnak majd egyezni a pártok, mert Merkel 16 évéből 12 nagykoalíció volt, Hessenben és Berlinben is nagykoalíció van, így sok jó példa van az együttműködésre.

A CSU-val a másik két félnek könnyebb megegyezni, mintha egy negyediket is be kellene venni a megállapodásba, ezért gyors tárgyalásokra számíthatunk, már csak azért is mert nagyon sok a tennivalójuk a gazdaság, a migráció terén is, és értik a szavazói üzenetet. Minél hamarabb kezdik meg ennek a munkának az elvégzését, egyrészt Németországnak is annál jobb, másrészt ezeknek a pártoknak is.

Bundestag election - CDU election party
Friedrich Merz (CDU) pártelnök és kancellárjelölt egy pohár sörrel a kezében sétál a Konrad Adenauer Házban. Vasárnap tartották az előrehozott választást a 21. német Bundestagban Fotó:  Christoph Soeder/dpa/AFP

Az új német kormánnyal milyen magyar viszony várható?

Nem fognak javulni a német-magyar kapcsolatok, mert a CDU/CSU a Tisza Pártot támogatja, Ursula von der Leyen és Mafred Weber egyértelműen kiálltak Magyar Péter mellett. Orbán Viktor egyértelműen kiállt az AfD mellett, ami továbbra is politikai karanténban fog maradni, hiába repedt meg a tűzfal. Tehát nem lesz jobb az együttműködés, mint ami Scholzékkal volt. 

Egyes témák mentén várható jó kapcsolat, például a migrációnál lehetséges ez, de ugyanígy az Izrael melletti kiállásban egy platformon fogunk maradni, az EU versenyképessége és atomenergia témáinak tekintetében is, hiszen a CDU-sok szeretnének negyedik és ötödik generációs atomerőműveket létrehozni. Tehát a témák mentén marad az együttműködés.

Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., CDU election campaign, Markus Söde
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., CDU election campaign, Friedrich Merz
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., CDU election campaign, Bundestag, Frank-Walter Steinmeier
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23.
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag
Chancellor candidate, Németország, választás, 2025. 02. 23., Bundestag

Mondható, hogy az SPD mostani eredménye történelmi bukás, ennek ellenére sikerként tudják eladni, hogy a kormánykoalíció tagjai lesznek?

A párt már a sokadik ilyen történelmi vereségét érte el, és ennek oka, hogy a munkások világszerte átszavaznak a jobboldalra: Trumpra, Marine le Penre, Orbán Viktorra, az AfD-re, az Osztrák Szabadság Pártra. Ahogyan a baloldali pártok a szélsőbal irányába tolódtak el, migránsbarátok és háborúpártiak lettek, elveszítették a törzsszavazóikat, így csak az identitásszavazók maradnak, de azok is egyre kevesebben lesznek.

A migrációs politikában, a genderkérdésben és a háború ügyében várható fordulat a jövőben?

A migrációnál igen, mert a tömeges bevándorlást egy minőségi bevándorlásra akarják cserélni. A genderkérdésben nem igazán várható, ott minimális lesz a változás, erre jó példa, hogy Friedrich Merz vasárnap este a gendernyelvet használta. 

A háború tekintetében pedig inkább a háborúpárti szövetség része marad Németország, így feltehetően továbbra is küldik majd a fegyvereket és a pénzt Ukrajnának. 

Merz kancellárnak mik lesznek a prioritásai?

Egyértelműen a gazdaság, hiszen ő korábban a BlackRocknak volt a németországi ügyvezetője, tehát ért ehhez, így rendbe akarja tenni a német gazdaságot. Megpróbálja majd kifogni az AfD vitorlájából a szelet, ezért akar szigorítani valamit a migráción, illetve így, hogy a liberálisok nem jutottak be, a CDU-nak és saját magának az úgynevezett gazdasági kompetenciáját akarja erősíteni. A német gazdaság nagyon rossz állapotban van, ráadásul mindannak a finanszírozásához, amit megígért, gazdasági növekedésre lenne szükség.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!