Joel Le Scouarnec elismert sebészként dolgozott egy kisvárosban, amikor 2017-ben letartóztatták, majd 2020-ban 15 év börtönre ítélték, mert megerőszakolta a most 30-as éveiben járó unokahúgait, valamint két betegét - írta a BBC.
A rendőrök átkutatták a házát, ahol gyermekméretű szexbabákat, több mint 300 ezer, a bántalmazásokról készült fotó és
több ezer oldalnyi, részletes naplót találtak, ebben Le Scouarnec 25 éven át írta le és dokumentálta a gyerekeken elkövetett erőszakot.
Az erőszak nagy része azután történt, hogy Le Scouarnec elkábította a gyerekeket, így azok nem, vagy nagyon zavarosan emlékeztek a történtekre. A naplóban viszont ott van minden gyerek neve, fotók, videók, aminek alapján a rendőség felkereste a már felnőtt áldozatokat. Sokan csak most szembesültek azzal, mi történt velük gyerekként.
Az eljárás arra is megpróbál fényt deríteni, hogy az orvos családja – akik állítólag tudtak a férfi beteg hajlamáról – miért nem tettek semmit, valamint kollégái felelőssége is felmerül, mert
az FBI a 2000-es évek elején figyelmeztette a francia hatóságokat, hogy Le Scouarnec pedofil oldalakat látogatott.
Akkor az orvos mindössze négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és utána zavartalanul dolgozhatott tovább, orvosi vagy pszichológiai kezelésre való kötelezés nélkül.
A pedofil orvos azután is megúszta az eljárást, hogy egy kollégája, aki egyébként is gyanakodott rá, sürgette a regionális orvosi kamarát, hogy tegyen lépéseket.
Egy orvos kivételével – aki tartózkodott – mindenki úgy szavazott, hogy Le Scouarnec nem sértette meg az orvosi etikai kódexet,
amely kimondja, hogy az orvosoknak „minden körülmények között megbízhatónak kell lenniük, és tisztességesen és kötelességtudóan kell cselekedniük”.
Le Scouarnec ellen több mint száz nemi erőszak és több mint 150 szexuális zaklatás vádjával indult az eljárás.