Chiliolajat fújt az emberekre egy brit tini, sokan rosszul lettek

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy tinédzser fiút, miután chiliolaj-keveréket fújt az emberekre egy bristoli Costco üzletben. A rendőröket hétfőn nem sokkal vasárnap este fél 7 után hívták az avonmouth-i szupermarketbe.
Vágólapra másolva!

Az eset kivizsgálásának idejére az üzletet kiürítették. A rendőrség szerint 10 ember – köztük a fiú – panaszkodott arra, hogy viszket a szeme és a bőre, őket a helyszínen ellátták. A fiút letartóztatták, továbbra is őrizetben van - írja a BBC.

A tűzoltó- és mentőszolgálat megvizsgálta a folyadékot, úgy fogalmaztak, hogy az "ártalmatlannak bizonyult". Feltehetően házi készítésű chilispray-ről van szó, erős savas vagy lúgos összetevők nélkül – tette hozzá a rendőrség.

A hatóságok munkatársai 21 óra körül hagyták el a helyszínt. A rendőrök kérik, hogy aki szemtanúja volt az esetnek, lépjen kapcsolatba velük.

Ahogy arról korábban írtunk, gyilkossági kísérlet miatt üldözött a rendőrség egy férfit Floridában. Az elkövető egy rendőrautóval menekült el, majd ellopott egy másik kocsit végül balesetet szenvedett, mielőtt végül őrizetbe vették.

Arról is beszámoltunk, hogy rács mögé került egy floridai nő, miután állítólag kerti kapával támadt egy férfira, amiért az lemondta a vele tervezett programot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!