Egyéves kislányt találtak holtan egy forró autóban Sydney-ben

Vágólapra másolva!
Tragikus eset rázta meg Sydney nyugati részét: egy egyéves kislányt holtan találtak egy autóban egy gyermekgondozási központ előtt.
Vágólapra másolva!

A helyi mentőszolgálatokat kedden délután riasztották Earlwoodba, miután egy parkoló járműben egy eszméletlen gyermeket fedeztek fel - számolt be róla a Guardian.

A kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta, a kislányt a helyszínen halottnak nyilvánították.

Az Új-Dél-Wales-i rendőrség nyomozást indított az ügyben. A hatóságok szerint a gyermek feltehetően véletlenül maradt a forró autóban, ahol végzetes hőterhelés érhette. 

Az Australian Broadcasting Corporation azt írta, hogy kedden délután a szomszédos Canterbury városrészben a hőmérséklet közel 30 Celsius-fokra emelkedett, miközben a páratartalom elérte a 70 százalékot.

A rendőrség közlése szerint a jármű egyik férfi utasa, aki valószínűleg a gyermek rokona, együttműködik a hatóságokkal a nyomozás során. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy ha bármilyen információval rendelkezik az esetről, lépjen kapcsolatba velük.

Sok a felelőtlen szülő

Arról is írtunk korábban, hogy meghalt egy hat hónapos kisfiú, miután órákig egy forró autóban hagyták Louisiana államban. Hasonló eset történt korábban San Diegóban is.

Tavaly májusban egy gyerek nevelőanyja munkába ment egy kórházba, majd elfelejtette, hogy a csecsemő a járműben van, aki így a forró kocsiban maradt és meghalt.

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy négyéves kislány meghalt, miután az apja az autóban hagyta. A négyéves Izzi Gil de Oliveirát óvodába kellett volna vinni, de apja még azt is elfelejtette, hogy lánya a kocsiban van. A kislányt holtan találták a kocsiban. A lány apja önként feladta magát a rendőrségen. 

Azt mondta, egyszerűen elfelejtette, hogy a lánya a kocsiban maradt.

Meghalt egy kétéves kislány egy felforrósodott autóban Floridában is. Többfajta drogot is találtak a házaspárnál, akik 14 órára bezárták és magára hagyták a 2 éves kislányukat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!