Machetével vágták le egy kutyasétáltató férfi ujjait

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy férfi a kutyáját sétáltatta Bronxban, New Yorkban, amikor egy másik kutyás azzal fenyegette meg, hogy levégja a kutyája fejét, és elővett egy bozótvágót. A férfi a kutyáját akarta menteni, ekkor a támadó levágta négy ujját.
Vágólapra másolva!

Január 24-én a 34 éves Rakeem Young épp a kutyáját sétáltatta Bronxban, New Yorkban. A kutyája, Chanel, a 4 éves pitbull odafordult egy másik kutyához. 

Ekkor a másik kutya gazdája megfenyegette, és azt mondta neki, "hozd csak a kutyádat, majd levágom a fejét" és közben egy 60 centis machetavel hadonászott.  

Hogy megvédje a kutyáját, maga elé emelte a bal kezét, és ekkor a támadó megvágta őt a késsel. A támadó ezután ütni kezdte őt, ekkor Chanel is rátámadt a gyanúsítottra.

A támadás után a kutya tulajdonosa lenézett a kezére, és akkor vette észre, hogy nincsenek meg az ujjai. 

Elmondása szerint nem is érzett abban a pillanatban fájdalmat, mert nagyon magas volt az adrenalinszintje - írta a People.com. 

Fotó: Abc7NY

Minden alkalommal, amikor becsukom a szemem, újra és újra lejátszom magamban az eseményeket, és nehezen tudok elaludni. Ha megtette volna és tényleg levágja a kutyám fejét, az egy életre összetört volna engem

- mondta Young. 

A férfi négy levágott ujja közül hármat visszavarrtak egy 13 órás műtét alatt. A negyedik ujját még két nappal később is keresték, de nem találták meg.
A támadó a helyszínről elszaladt, a helyi hatóságok azóta is keresik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!