Cikkünk frissül!
A Bild azt írja, hogy egy autós gyalogosok közé hajtott Münchenben, és a hatóságok óriási erőkkel vonultak a helyszínre. Az oldal a rendőrség közlése alapján azt írja, hogy a sofőrt elfogták.
A Nius úgy tudja, hogy a gázoló egy 24 éves afgán férfi, akit Farhad N. néven azonosítottak. A nyomozók később egy sajtótájékoztatón megerősítették, hogy egy 24 éves afgán migráns hajtott a tömegbe.
A támadás után a nyomozók átkutatták a gyanúsított lakását. A férfi a müncheni Solln kerületben lévő egyik tömbházban lakott.
A férfi menedékkérőként érkezett Németországba, de menedékkérelmét elutasították, és megtűrt tartózkodási engedéllyel rendelkezett. Legutóbb Münchenben helyezték nyilvántartásba. Korábban kísérő nélküli kiskorúként érkezett Németországba. A Spiegel úgy tudja, szökését azzal indokolta, hogy apját meggyilkolták, és a gyilkosok őt is üldözték. A beszámoló szerint a hatóságok ezt valószínűtlennek minősítették.Ugyanakkor a hatóságok megállapították, hogy „jelenleg nem deportálható, és ezért továbbra is az országban tartózkodhat”. A gázolót korábban ismerte a rendőrség kábítószerrel és lopással kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Markus Söder, a CSU pártelnöke és Bajorország miniszterelnöke azt nyilatkozta, hogy a gyanú szerint merénylet történt.
A támadás azt mutatja, hogy változtatnom kell valamit Németországban – és gyorsan!
- mondta.
A Merkur azt írja, hogy a gázolás nem messze a müncheni főpályaudvartól történt a Dachauer Straße és a Seidlstraße kereszteződésében. Úgy tudni, hogy a helyszínen egy Verdi szakszervezeti tüntetés volt, amelyen körülbelül ezer fő vett részt. A tüntetők 8 százalékos béremelésért, magasabb juttatásokat és több szabadságért demonstráltak.
A helyszíni felvételeken az látszik, hogy a sofőr egy Mini Coopert vezetett, illetve azt is látni, hogy több test is hever a földön.
Német sajtóinformációk szerint 30 ember sérült meg, köztük gyerekek is. Több ember sérülése életveszélyes és több újraélesztés is történt,
Négy embert kórházba szállítás után azonnal műteni kellett.
A legfrissebb információk szerint egy anyát és gyermekét a kocsi alól kellett kimenteni.
Többen lövéseket is hallottak a helyszínen, később kiderült, hogy a rendőrök lőttek a kocsi szélvédőjébe. A rendőrség most szemtanúkat keres.
A helyszíni beszámolók szerint a gázolás szándékos volt - írja a Focus. Ezt rendőrségi források még nem erősítették meg. Úgy tudni, hogy a migráns hátulról közelítette meg a tüntetőket, majd gyorsítva az emberek közé hajtott. Ezt követően lőttek a rendőrök a kocsira. A müncheni támadás gyanúsítottja állítólag a támadás előtt posztolt egy iszlamista hangvételű, fenyegető posztot - írta a Focus. A nyomozást a müncheni ügyészség terrorizmusellenes bajor központi hivatala vette át.
Dieter Reiter München polgármestere is nyilatkozott:
A rendőrfőnök most tájékoztatott, hogy egy jármű belehajtott egy embercsoportba, és sajnos sokan megsérültek, köztük gyerekek is. Mélyen meg vagyok döbbenve. A gondolataim a sérültekkel vannak.
Bajorország belügyminisztere, Joachim Herrmann szerint nincs összefüggés a holnap kezdődő biztonsági konferencia és a gázolás között.
Olaf Scholz, német szövetségi kancellár is kommentálta a müncheni támadást.
Ez az elkövető nem remélhet semmiféle engedékenységet. Meg kell büntetni, és el kell hagynia az országot
– mondta.
Egyelőre nem világos, hogy az incidens hatással lesz-e a pénteken kezdődő müncheni biztonsági konferenciára. Csütörtök délutántól több mint 60 állam- és kormányfőt, valamint több mint 100 minisztert várnak a világ legjelentősebb biztonságpolitikai találkozójára.
Korábban arról is írtunk, hogy február 14-én, pénteken Münchenben biztonsági konferenciát rendeznek, és Donald Trump megbízottja, Keith Kellogg olyan témákról fog beszélni, ami lezárhatja az orosz és ukrán fél közötti háborút. A müncheni konferencia fontosságát jelzi, hogy a konfliktus lezárásának egyik meghatározó állomása lehet, Kellogg mellett J. D. Vance USA alelnök részvételét is jelezték a szervezők.