Bemutatjuk a testépítő afgán migránst, aki Münchenben emberek közé hajtott

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a 24 éves afgán migránst, Farhad Noorit Münchenben, miután csütörtök délelőtt egy Mini Cooperrel a tömegbe hajtott egy szakszervezeti demonstráció során. Az eset következtében 36 ember megsérült, köztük egy kétéves gyermek, akinek állapota kritikus. A német hatóságok terrorizmusra utaló jeleket vizsgálnak.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, támadás történt München belvárosában csütörtökön 10:30 körül, a Seidlstraßén, ahol körülbelül ezer ember vett részt egy szakszervezeti tüntetésen. A beszámolók szerint a gyanúsított közel 50 kilométer/órás sebességgel hajtott a tömegbe.

A rendőrség már a demonstráció helyszínén tartózkodott, és a járműre több lövést is leadtak, mielőtt elfogták a sofőrt. Szemtanúk szerint két ember tartózkodott az autóban, de a hatóságok eddig csak Farhad Noorit erősítették meg egyedüli gyanúsítottként.

A legfrissebb hírek szerint összesen 36 ember sérült meg, nyolc ember súlyosan, köztük egy gyerek is.

Videón Noori elkapása:

A helyszín közelsége aggodalomra ad okot, ugyanis az eset alig több mint egy kilométerre történt a Müncheni Biztonsági Konferencia helyszínétől, amelyen számos világszintű vezető, köztük J. D. Vance amerikai alelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz. Azonban egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a támadás kapcsolatban állna az eseménnyel – olvasható a Daily Mail cikkében.

Ki a gyanúsított?

A támadó, Farhad Noori, 2001-ben született Kabulban, és 2016 végén érkezett Németországba menekültként. 

A Német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal elutasította menedékkérelmét, azonban biztonsági okok miatt nem deportálták. 2023-ban ideiglenes tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapott, amely 2025 áprilisáig érvényes.

A nyomozás során kiderült, hogy Noori korábban bolti lopások és drogbirtoklás miatt ismeretes volt a rendőrség előtt. Egykori munkája során bolti biztonsági őrként dolgozott egy üzletben, ami miatt több korábbi nyomozásban tanúként szerepelt.

A férfi a szabadidejében testépítőként tevékenykedett, és a közösségi médiában több mint 100 ezer követője volt Instagramon és TikTokon, ahol rendszeresen megosztotta edzéseivel kapcsolatos tartalmait – írja az Independent.

Galériáért kattintson a képre:

Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában
Autó hajtott emberek közé München belvárosában, Autóemberekközé München belvárosában

Szélsőséges háttér?

A müncheni ügyészség közölte, hogy a nyomozók radikalizációra utaló jeleket találtak. A német Die Zeit és Der Spiegel híradásai szerint a támadó iszlamista tartalmú bejegyzéseket osztott meg a közösségi médiában a támadás előtt.

A bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann, elmondta, hogy bár a támadás célpontja nem volt egyértelmű, egyelőre véletlenszerű célpontok ellen elkövetett cselekménynek tűnik. Az ügy részleteit tovább vizsgálják.

A helyszíni felvételeken az látszott, hogy a sofőr egy Mini Coopert vezetett, illetve azt is lehetett látni, hogy több test is hevert a földön.

Összesen 36 ember sérült meg, köztük gyerekek is. Nyolc ember sérülése súlyos.

Négy embert kórházba szállítás után azonnal műteni kellett.

További hasonló támadások Németországban

A müncheni támadás nem az első eset, amikor egy afgán állampolgár súlyos bűncselekményt követ el Németországban. Ugyanezen a napon egy másik afgán férfi bíróság elé állt a mannheimi késes támadás miatt, amelyben egy rendőr életét vesztette, és több ember megsérült.

Néhány héttel ezelőtt pedig egy autós hajtott végig egy karácsonyi vásáron a németországi Magdeburg városában, ahol legalább két ember meghalt és közel 70-en megsérültek.

A müncheni autós támadás kapcsán továbbra is számos kérdés megválaszolatlan, de a hatóságok kiemelten vizsgálják az iszlamista radikalizáció lehetőségét. A német kormány egyértelmű jeleket adott arra, hogy szigorúbban lépne fel a hasonló esetek és a migrációs helyzet kezelése érdekében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!