Titkos felvételeket szivárogtattak ki a washingtoni repülőgép-szerencsétlenségről

Vágólapra másolva!
Letartóztattak két reptéri alkalmazottat, mert állítólag két titkos repülőgép-balesetről készült videót szivárogtattak ki a CNN-nek.
Vágólapra másolva!

A Ronald Reagan Washingtoni Nemzeti Repülőtér két alkalmazottját letartóztatták, mert állítólagosan közük volt a múlt heti halálos repülőgép-balesetről készült megfigyelő felvételek kiszivárogtatásához a CNN-nek. 

A munkásokat azzal is vádolják, hogy jogosulatlan másolatot készítettek iratokról és számítógépes birtokháborítás miatt is vádat emelnek ellenük.

 Az American Airlines járata szerdán ütközött össze a hadsereg Black Hawk helikopterével, a szerencsétlenség során 67 ember meghalt. 

Az exkluzív videók közelről és tisztán mutatták be a légi katasztrófát, mindkét videót mobiltelefonnal készítették.

 Mohamed Lamine Mbengue Rockville ellen pénteken, Jonathan Savoy Upper Marlboro  ellen pedig vasárnap emeltek vádat - írja a New York Post. 

A Potomac folyó jeges vizében zuhanó gépek a roncsait a hatóságok hétfőn megkezdték kiemelni a vízből, mivel a legtöbb áldozat holtteste előkerült.

A roncsokat körülbelül 1,5-2,5 méter mélyen találták meg a vízben, és a búvárok már megtalálták az egyik feketedobozt is.

Washingtonrepülőgépbaleset, Potomac folyó,  Ronald Reagan Washingtoni Nemzeti repülőtér,  utasszállító repülőgép,  katonai helikopter,  Washington, 2025.01.30.,  Plane collides with military helicopter in mid-air near US capital
A parti őrség a szerencsétlenül járt repülőgép roncsát vizsgálja a Potomac folyón
Fotó: U.S. Coast Guard via Getty Images / U.S. Coast Guard via Getty Images

Az amerikai elnök megnevezte a washingtoni légi katasztrófa felelősét. Donald Trump szerint a katonai helikopter pilótájának hibája vezethetett a washingtoni repülőgép-szerencsétlenséghez.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!