Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA közleményt annak kapcsán adták ki, hogy múlt héten a Falcon 9 hordozórakétájának egy része belépett Lengyelország felett a Föld légkörébe. A POLSA a SpaceX információira hivatkozva aláhúzta: a lehetséges rakétadarabok nem jelentenek veszélyt a lakosságra.

Fotó: Manuel Mazzanti / NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Manuel Mazzanti/NurPhoto
A közlemény négy nyugat-lengyelországi települést sorol fel, ahol a potenciális rakétadarabok becsapódtak. Az egyik helyen elektronikai berendezések nagykereskedelmi telepére zuhantak, a másikon szántóföldre, két további helyen az erdős területre.
A rakéta további darabjai a körülbelül 100 km széles sávban bukkanhatnak még elő, amely Lengyelország területének több mint felét szeli át - figyelmeztetett a POLSA.
Az így meghatározott terület nagyságát azzal magyarázták, hogy a légkörbe kerülő rakétadarabok "különféleképpen viselkedhetnek, röppályájuk számos tényezőtől függ".
Egy űrből érkező tárgy zuhanása során az esetleges becsapódási helyet lehetetlen a röppálya menti többezer kilométeres sávnál pontosabban meghatározni
- írták a közleményben.
Még nehezebbnek találták annak meghatározását, hogy a maradványok teljesen elégnek-e a légkörben. Nem állnak ugyanis rendelkezésre az ilyen tárgyak összetevőire vonatkozó pontos információk.
A SpaceX a hét végén közölte, hogy együttműködik a lengyel kormánnyal a rakétamaradványok visszaszerzésén. Az amerikai cég honlapján elérhető nyilatkozatban is aláhúzták: a Falcon 9 darabjai nem tartalmaznak mérgező anyagokat. Figyelmeztettek egyúttal: az újabb darabok esetleges megtalálói ne próbálják megemelni őket, hanem lépjenek kapcsolatba a lengyel hatóságokkal, illetve a SpaceX-szel. A rakétamaradványok lengyelországi becsapódásának oka a rakéta leszállás közbeni meghibásodása volt - közölte az amerikai cég.
Januárban a SpaceX Starship űrhajója percekkel a csütörtöki texasi indítás után szétesett az űrben, ami miatt a Mexikói-öböl felett közlekedő légitársaságok kénytelenek voltak módosítani az irányt, hogy elkerüljék az ütközést a lezuhanó törmelékkel.


