Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy sydney-i férfit teljesen megdöbbentett, amikor kígyóbefogók 102 mérges kígyót távolítottak el hátsó kertjének egyetlen pontjáról. David Stein akkor hívta a szakembereket, amikor pénteken hat vöröshasú fekete kígyót fedezett fel egy nagy mulcskupacban Horsley Parkban, Sydney nyugati külvárosában.
Reszkettem, amikor megláttam őket
– mondta Stein, aki felesége internetes keresése után tudta meg, hogy a kígyók ilyenkor gyülekeznek a szaporodás miatt.
A Reptile Relocation Sydney munkatársa, Dylan Cooper a helyszínre érkezve öt felnőtt kígyót talált, közülük négy vemhes volt, és a vizsgálatok során egyre több kicsi került elő a mulcs alól.
Egyik bébit a másik után találtuk meg, egyszerűen elképesztő volt
– mondta Stein.
A befogás során a csapat folyamatosan újabb és újabb kígyókat számolt meg: először 40-et, majd 70-et, végül 90-et. A végső számláláskor összesen öt felnőtt nőstényt és 97 bébit találtak.
A vöröshasú fekete kígyók mérgezőek, bár viselkedésük általában nem agresszív. Harapásuk duzzanatot, hányingert, izomfájdalmat és egyéb tüneteket okozhat. Cory Kerewaro, a befogást végző cég vezetője elmondta, hogy
bár előfordul, hogy a nőstények közös szaporodási helyeket választanak, ilyen mértékű egyedszámot még sosem tapasztaltak.
Az eset adatait kutatók is felhasználják majd a faj viselkedésének tanulmányozására.
A jogszabályok értelmében a befogott kígyókat a befogás helyszínétől legfeljebb 20 kilométeres távolságban kellett szabadon engedni - írja a Guardian.
A szakemberek a nemzeti parkokkal egyeztetve egy távoli területet választottak ki erre a célra. Stein megkönnyebbült, hogy a kígyók többé nem az ő udvarát tekintik otthonuknak, de örül annak is, hogy az állatok biztonságos környezetben folytathatják életüket.
A végső szám 102-nél még nem áll meg, mivel egy nőstény még nem szült meg a befogás idején.
Korábban arról is írtunk, hogy egy ausztrál család mérges kígyót talált a gyerek ágyában, ami a plüssállatok alatt bújt el. Kígyóbefogót hívtak a veszélyes állathoz.
Beszámoltunk arról is, hogy egy ausztrál nő megdöbbenve tapasztalta, hogy egy hatalmas, potenciálisan veszélyes vöröshasú ausztrál sikló rejtőzik a hűtőszekrénye víz- és jégadagolójában. Mérges kígyók élet-halál harcáról is osztottunk meg egy videót, ahol
a vöröshasú kígyó még annak ellenére sem adta fel a küzdelmet, hogy a fejét már lenyelte az őt felfalni akaró kígyó.
Tavaly júniusban számoltunk be arról, hogy egy indonéziai édesanya eltűnt, majd a hatóságok egy hatalmas piton hasában találták meg. Egy másik eset kapcsán egy New York-i sofőr összetörte a bérelt furgonját, amellyel egy kanapét szállított, amikor Manhattanen keresztül haladva - vezetés közben - egy élő kígyót talált az ülése alatt.