Több százmilliárd dollárnyi pazarlást és csalást feltételez Donald Trump

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A vasárnap sugárzott interjúban az amerikai elnök arról beszélt, hogy több százmilliárd dollárnyi pazarlást és csalást feltételez az amerikai szövetségi oktatási tárcánál és a hadseregnél.
Vágólapra másolva!

Donald Trump, az amerikai futball-bajnokság döntője, a Super Bowl előtt a Fox országos televízióban sugárzott interjúban azt mondta, hogy a kormányzati hatékonyság javításával és a szövetségi intézmények működésének áttekintésével megbízott 

Elon Muskot nagyon hamarosan arra fogja utasítani, hogy kezdjen ellenőrzést az oktatási minisztériumnál, majd a hadseregnél.

Milliárdokat, dollár százmilliárdokat fogunk találni csalás és visszaélés formájában - fogalmazott az elnök, aki hozzátette, hogy ennek a munkának az elvégzését megígérte a választási kampány során.

Elon Musk és Donald Trump
Elon Musk és Donald Trump
Fotó: AFP

Elon Musk milliárdost nagyszerű segítségnek nevezte ebben a munkában, és azt hangoztatta, hogy a vállalkozónak személyes haszna nem származik abból, hogy elvégzi a feladatot.

Donald Trump egyben bírálta azt a döntést, amelyet szombaton egy szövetségi bíró hozott - eleget téve 19 állami főügyész beadványának -, és "jóvátehetetlen károkozásra" hivatkozva átmenetileg megtiltotta a kormányzati hatékonyságért felelős szervezet munkatársainak, hogy hozzáférjenek a szövetségi pénzügyminisztérium kifizetésekre vonatkozó adataihoz. 

Az Elon Musk által vezetett testület (Department of Government Efficiency - DOGE) adóinformációkra, szociális juttatásokra, valamint szövetségi alkalmazottak fizetési adataira tartott igényt.

Az elnök teljes egyet nem értését hangoztatta a bíró határozatával szemben, és kijelentette, hogy meg kell oldani a kormányzati hatékonyság problémáját, a csalás, pazarlás és visszaélés kérdését. 

A problémákra példaként említette az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) tevékenységét.

Kristi Noem belbiztonsági miniszter szintén vasárnap, a CNN hírtelevíziónak adott interjúban, egyetértve a kormányzati hatékonyságnövelésre vonatkozó célkitűzéssel a tárcájához tartozó ügynökségekkel kapcsolatban a bürokrácia csökkentését sürgette. 

Kijelentette, hogy áttekintik a tevékenységeket abból a szempontból, hogy ki látja el feladatát, és ki nem, azok pedig el lesznek távolítva, akik nem elkötelezettek Amerika biztonsága iránt.

Donald Trump
Fotó: AFP

A demokraták tiltakozásukat fejezték ki a Trump-adminisztráció törekvéseivel szemben

Ilhan Omar képviselő, a demokrata párt radikális képviselőházi csoportjának tagja a CBS televíziónak vasárnap adott interjúban kijelentette, hogy a kormányzat lépései ellen a bíróságok jelentik az egyetlen megoldást és kiutat.

Cory Booker demokrata szenátor ugyanakkor nem zárta ki, hogy a Kongresszusban a demokraták a költségvetési leállás kikényszerítésének eszközével élnek majd,

ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem szavazzák meg a szövetségi intézmények működésének finanszírozásához szükséges pénzügyi keretet.

Vasárnap a Fehér Ház alá tartozó költségvetési iroda utasítására felfüggesztette működését a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Iroda (Consumer Financial Protection Bureau) nevű felügyeleti szervezet, amelynek alkalmazottait levélben értesítették, 

hogy a washingtoni központ a következő héten zárva tart, és minden tevékenységét leállítja. A szervezetet a 2008-2009-es pénzügyi válságot követően hozta létre az Obama-adminisztráció. A pénzügyi fogyasztóvédelmi iroda megalakulása óta, megalakításának körülményei miatt, tárgya a republikánusok kritikájának.

Nemrég arról is írtunk, hogy Donald Trump azt mondta, a hét elején tesz bejelentést arról, hogy a meglévő adókon kívül 25%-os vámot vet ki az Egyesült Államokba irányuló összes acél- és alumíniumimportra,

beleértve a Kanadából és Mexikóból érkezőket is. Az elnök az Air Force One fedélzetén nyilatkozott, amikor Floridából New Orleansba repült a Super Bowlra.

Donald Trump bejelentést tett Harry herceg kitoloncolásáról is.

Beszámoltunk arról is, hogy a békéről tárgyalt Donald Trump és Vlagyimir Putyin, de a Kreml egyelőre bizonytalanságban tartja a közvéleményt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!