Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy gyilkossági ügy tárgyalása január 31-én zajlott Albuquerque-ben. Az ügy váratlan fordulatot vett, amikor a meggyilkolt nő családtagjai rátámadtak a vádlottra.
A férfi éppen a bíró előtt állt, amikor elszabadultak az indulatok.
A bírósági felvételek szerint az áldozat családjának két férfi tagja átmászott a válaszfalon és ütlegelni kezdte a vádlottat. Az egyik bírósági tisztviselő megpróbált közbeavatkozni, így ő is megsérült a verekedésben. Az esetet követően az egyik férfi a rendőröknek azt mondta:
Megölt egy védtelen nőt, egy gyáva! – és a verekedés minden percét megérte.
A dulakodásban részt vevő férfiakat kórházba szállították, majd ellátásuk után hazaengedték őket. Az ügy azonban nem ért véget
márciusban egy bírósági meghallgatás vár rájuk, ahol felelniük kell tettükért.
- írja az ABC 7.
A videó itt tekinthető meg
Korábban arról is beszámoltunk, hogy brutális verekedés tört ki egy gyerekelhelyezési peren az egyik somogyi bíróságon - fotó.
Hasonló esetről írtunk 2008-ban is, akkor százan verekedtek össze a Heves megyei Erken, majd verekedés tört ki a Pécsi Városi Bíróságon is.
Cikket közöltünk arról, hogy 2020-ban Ráckevén volt egy tömegverekedés és emiatt húszan álltak bíró elé.