A 32 éves Huszti Eliza és Huszti Henrietta január 7-én este indult el Aberdeen belvárosából egy sétára. A városi térfigyelő kamerák rögzítették őket, ahogyan áthaladtak a Victoria-hídon, majd letértek a jeges Dee folyó partjára. Ezt követően nyomuk veszett. Nem sokkal később két holttestre bukkantak a vízben, amelyek a hatóságok feltételezése szerint az ikreké. Ezt később hivatalosan is megerősítették.
Az ügy előrehaladtával egyre több furcsa részlet látott napvilágot, amelyek csak tovább növelték a bizonytalanságot.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a hétfőn kiadott halotti bizonyítvány mindkettőjük esetében a vízbe fulladást nevezte meg a halálozás egyetlen okaként. A Police Scotland már a holttestek megtalálásáról és azonosításáról szóló
közleményeiben is hangsúlyozta, hogy semmi nem utal gyanús körülményekre, így arra sem, hogy bűncselekmény történt volna.
Az ikerpár tíz éve költözött Skóciába, és Aberdeenben lakott egy bérelt lakásban, de eltűnésük napján arról értesítették a lakástulajdonost, hogy felmondják a bérleti szerződést, és nem kívánnak visszatérni a lakásba.
Fiútestvérük nemrégiben a BBC-nek nyilatkozva elmondta:
A két lánytestvér lakásvásárlásra gyűjtött, a család azonban nem tudott arról, hogy lakásbérletük felmondását tervezték.
A térfigyelő kamerák január 7-én hajnali 2 óra 12 perckor rögzítették az utolsó felvételt róluk, amint az ikrek átkeltek a Victoria-hídon, majd jobbra fordultak a hídtól induló gyalogjárdán, és a Queen Elizabeth hídtól nem messze lévő helyi evezősklub, az Aberdeen Boat Club csónakháza felé tartottak.
A két híd hozzávetőleg 800 méterre van egymástól.
A két fiatal magyar nő eltűnéséről még ugyanaznap bejelentés érkezett a rendőrséghez. A Police Scotland búvárai és vízi kutató egységei más rendőrségi szakértőkkel együtt
hosszú ideig keresték őket a Dee folyóban és a folyóparton a Queen Elizabeth híd és a Victoria-híd közötti szakaszon, de a keresést három hét után, január végén - akkor még eredmény nélkül - befejezték.
24 nappal később két holttestre bukkantak a Dee folyóban, amelyeket később azonosítottak: Henrietta és Eliza voltak azok.
Nemrég arról is beszámoltunk, hogy egy volt nyomozótiszt kezdett el vizsgálódni a Huszti ikrek ügyével kapcsolatosan. Már hosszú évek óta él az Aberdeen melletti egyik városban, úgy véli a Huszti lányokéhoz hasonló ügyekben minimális tapasztalata lehet a skót rendőrségnek.