Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKedd délután egy Philadelphia közelében lévő utcán hatalmas víznyelő nyílt meg, miután egy vízvezeték eltört a föld alatt – számolt be róla a NYPost.
A víznyelő egy terepjárót teljesen elnyelt, egy másik autó pedig kis híján a mélybe zuhant.
Szerencsére senki sem sérült meg.
A jármű Steve Williams philadelphiai rendőr feleségéé volt. Williams éppen dolgozott, amikor kétségbeesett hívást kapott a párjától.
A feleségem felhívott a munkahelyemen – alig értettem, mit mond
– mesélte a rendőr a FOX 29 riporterének, Steve Keeley-nek.
Bár a helyzet sokakat sokkolt volna, Williams meglepően nyugodtan kezelte az incidenst:
32 éve vagyok rendőr. Ez Philadelphiában az élet része. Nem nagy ügy
– mondta.
A hatóságok lezárták az érintett útszakaszt, miközben a szakemberek a csőtörés javításán és az autó kiemelésén dolgoztak. A víznyelő közelében mintegy 30 ház maradt víz nélkül a helyreállítási munkálatok idejére.
Nemrég arról is beszámoltunk, hogy egy hatalmas víznyelő nyílt meg egy angol városban. Egy 87 éves férfi, Bren Davis úgy döntött, hogy nem hagyja el otthonát annak ellenére, hogy az alig 18 méterre lévő utca két szakasza is beomlott, és több tucat házat evakuáltak a környéken.
Decemberben arról is beszámoltunk, hogy holtan találtak egy nagymamát,
aki feltehetően egy víznyelőbe zuhant, miközben a macskáját próbálta megkeresni. Augusztusban arról is írtunk, hogy Szöulban kórházba szállítottak egy idős házaspárt, miután az autójuk egy hirtelen megnyílt víznyelőbe zuhant. Víznyelőbe zuhant egy kamion Ohióban is.
Séta közben zuhant bele egy 8 méter mély víznyelőbe egy nő Kuala Lumpur városközpontjában augusztusban, beomlott a járda alatta. Később kiderült, hogy a nő meghalt.
A texasi rendőrség drámai felvételt tett közzé egy vízsugárról, amely olyan erővel lövellt a levegőbe, hogy a fák szintjéig is elért.
A felvételen látható, amint a hatalmas vízsugár a felszínre tör.
Tavaly egy Illinoisban történt hasonló esetről készült megrázó videó, amin az látható, hogy gyakorlatilag eltűnik egy focipálya. Van azonban, hogy ezen természeti jelenség csodálatos látványt nyújt, mint például a turisták által is szívesen látogatott Thor kapuja.