Zelenszkij újabb hajmeresztő kijelentésekkel sokkolta szövetségeseit

Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij kemény hangú sajtótájékoztatón ment neki Donald Trumpnak, azzal vádolva az amerikai elnököt, hogy az orosz propaganda fogságában él. Végül azonban mégis csak a megegyezést kereste Amerikával. Ennek érdekében pedig még országa ritkaföldfém-tartalékairól is kész lenne tárgyalni az amerikai elnökkel.
Vágólapra másolva!

Miután 2024. február 18-án az amerikai és orosz delegáció – Ukrajna kihagyásával – tárgyalást folytatott Szaúd-Arábiában, Volodimir Zelenszkij szerdán sajtótájékoztatón reagált a fejleményekre.

Célkeresztben Trump

Az ukrán elnök megszólalásának központi elemét Donald Trump bírálata képezte. Zelenszkij ugyanis lényegében azt állította, hogy az Egyesült Államok elnöke az orosz propaganda által legyártott dezinformációs buborék fogságába esett. Utalva ezzel Trump kijelentésére, miszerint Ukrajnában ideje lenne választásokat tartani: egyfelől Zelenszkij elnöki ciklusa már 2024 végén lejárt, másfelől pedig a támogatottsága is csupán 4 százalékon áll. Az ukrán elnök ez utóbbi adatot a Kreml propagandájának nevezte, hozzátéve, hogy a valódi támogatottsága 58 százalékon áll. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy most biztosan nem lesznek olyan választások, ahol az elnök személyéről lehet dönteni.

Zelenszkij a dezinformációs buborékban élő Trumpra vonatkozó kijelentésével ráadásul egy korábbi toposzt elevenített fel. Trump első elnöki győzelme után ugyanis a liberális közvélemény megalkotta a post-truth (igazság utáni) kifejezést. Utalva ezzel arra, hogy Trump győzelmével véget ért a politikában a szakértelem korszaka, és a vitákat ezentúl nem szakmai érvekkel lehet megnyerni, hanem a tényeket teljességgel nélkülöző érzelemmel. Zelenszkij lényegében tehát megismételte az amerikai elnök politikai ellenfeleinek vádját, amivel biztosan nem hozta magát alkuképes pozícióba.

Europa First

Az ukrán elnök ráadásul itt még csak meg sem állt az Amerika-kritikában, arra is utalt ugyanis, hogy hamis az az amerikai narratíva, miszerint ők lennének Ukrajna legnagyobb támogatói. Az ukrán elnök nemcsak azt vonta kétségbe, hogy a háború kezdete óta a segítség 90 százaléka a tengerentúlról érkezett volna, de a támogatás mértékét is megkérdőjelezte. Szerinte ugyanis nem 500 milliárd dollárba került eddig a háború, hanem csak 320 milliárdba. Ebből 120 milliárdot az ukránok álltak, a fennmaradó 200 milliárd pedig az Egyesült Államok és Európa között oszlott meg.

Az Európa és Amerika között megoszló arányt Zelenszkij ugyan nem bontotta ki. Ámde azzal, hogy kijelentette, nem az Egyesült Államok adta a legtöbb támogatást, burkoltan mégiscsak az Európai Unió elsőségére és vezető támogatói szerepére utalhatott. Ugyanakkor az ukrán elnök hozzátette, hogy természetesen minden segítségért hálás.

Ukrajna nem adja el magát

Miután Zelenszkij megkérdőjelezte az amerikai támogatás elsőségét, arra is kitért, hogy annyi segítség ugyan nem érkezett az Egyesült Államokból, mint amennyit Trump mondott, ellenben homályos javaslatok igen. Ezek szerint Amerika igényt tartana Ukrajna ritkaföldfém-tartalékainak felére, amit Zelenszkij kategorikusan visszautasított. Mint fogalmazott, 

Ukrajna nem eladó. 

És az országát kiárusítani ugyan nem fogja, de azt leszögezte, hogy abban az esetben hajlandó a százalékokról alkudozni, ha cserébe biztonsági garanciákat kap az Egyesült Államoktól. 

Az ügyvédek dolgozzanak tovább

– zárta sajtótájékoztatóját az ukrán elnök. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!