A 32 éves Ashley Betts több mint egy éven át tartotta Cliffet, az amerikai aligátort egy erre a célra kialakított melléképületben és tartályban – írja a Daily Mail.
A háromgyermekes apa azonban most mindent megtesz azért, hogy visszakaphassa „házi kedvencét” – erről TikTok-videókon keresztül számolt be, ahol az állat etetését is bemutatta.
A Facebookon így panaszkodott:
Csak 120 centis, úgy kezelik, mintha egy emberfaló lenne.
A 1,2 méteres állatot tavaly július 11-én találták, amikor a rendőrség egy más ügyben ellátogatott Betts otthonába. A sheffieldi bíróság március 12-i tárgyalásán a férfi bevallotta, nem tudta, hogy engedélyre van szüksége az aligátor tartásához.
Cliffet a hatóságok lefoglalták, és jelenleg egy meg nem nevezett parkban, Liverpoolban tartják. A férfi azonban mindent megtesz azért, hogy visszakapja az aligátort.
Az amerikai aligátor az Egyesült Államok délkeleti részén és Mexikó északkeleti vidékén őshonos, és kifejlett példányai akár 4,6 méter hosszúak is lehetnek.
Egy 2016-os adatsor szerint mindössze tíz aligátor volt hivatalosan regisztrálva az Egyesült Királyság több mint száz önkormányzatánál.