Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Kreml közlése szerint Oroszország továbbra is kitart a 30 napos tűzszünettel kapcsolatban fennálló aggályai mellett, és továbbra is az ukrajnai fegyverszállítások és a mozgósítás leállítását szabja feltételként – írta Kosztur András.
Ugyanakkor Vlagyimir Putyin elfogadta Donald Trump javaslatát az energetikai csapások kölcsönös harminc napos felfüggesztésére, és ennek megfelelő parancsot adott a hadseregnek
– emelte ki.
Szintén támogatja Putyin, Trump azon javaslatait, amelyek a fekete-tengeri hajózásra vonatkoznak, ennek részletei kidolgozás alatt vannak.
„Oroszország és Ukrajna 175–175 fő részvételével hadifogolycserét hajtott végre, Oroszország ezen kívül jó szándéka jeléül 23 súlyosan sérült ukrán katonát is átadott Ukrajnának, akiket eddig orosz kórházakban ápoltak” – fejtette ki.
A Fehér Ház megerősítette, hogy a felek egyetértettek abban:
a tartós béke első lépése az energetikai és infrastrukturális létesítményeket érintő tűzszünet, amit a tengeri tűzszünet, a teljes fegyvernyugvás, majd a tartós béke követ.
Az amerikai közlemény szerint az amerikai–orosz tárgyalások a békét illetően azonnal megkezdődnek majd a Közel-Keleten.
„Korábban Ukrajna is támogatta annak gondolatát, hogy részleges, légi és tengeri tűzszünetet kössenek Oroszországgal, így
remélhetőleg ők is vállalják, hogy ezentúl szüneteltetik az energetikai csapásokat az orosz területek ellen”
– zárta gyorselemzését a XXI. Század Intézet vezető kutatója.

