Drámai erdőtűz Dél-Koreában; 23 ember meghalt, egy 1300 éves templom leégett – videó

Vágólapra másolva!
A Dél-Korea délkeleti részén tomboló erdőtüzeknek már legalább 23 halálos áldozata van a hatóságok szerdai bejelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A Yonhap hivatalos hírügynökség arról számolt be, hogy kedd délután óta legalább 19 ember halt meg az ország délkeleti részén, így a halálos áldozatok száma már 23-ra emelkedett. Egy embert eltűntként tartanak nyilván, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

A hétvégén négy elsősegélynyújtó vesztette életét a tüzek elleni küzdelemben.

A Yonhap szerint jelenleg mintegy ötezer tűzoltó és több mint 140 helikopter van bevetésen a tüzek ellen, amelyek már mintegy 17 ezer hektárnyi erdőt pusztítottak el. A BBC információi szerint

 a tűz martaléka lett egy 1300 éves buddhista templom is. 

A hatóságok legalább négy megyét katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak a régióban. A Szöultól mintegy 250 kilométerre délkeletre fekvő Szacshon megyében pénteken kezdődött tüzek jelentős pusztítást okoztak. Több történelmi emlékhely is megsemmisült. A hatóságok evakuálást rendeltek el a lakosok védelme érdekében. A tüzeket a száraz szél és a hosszan tartó szárazság táplálta a hatóságok szerint.

Lezuhant egy helikopter

Szerdán lezuhant egy tűzoltó helikopter egy pilótával a fedélzetén a délkeleti Uiszeong megyében az erdőtűz oltásakor. 

A hatóságok közlése szerint a pilóta meghalt. 

A helikopter helyi idő szerint 12 óra 54 perckor zuhant le Szöultól mintegy 180 kilométerre délkeletre, egy hegyen - közölte a Koreai Erdészeti Szolgálat. Az 1995-ben épült Sikorsky S-76 típusú helikopter 1200 liter víz szállítására alkalmas, és mintegy 30 éve állt szolgálatban. Az erdészeti szolgálat tájékoztatása szerint a baleset után az összes tűzoltó helikoptert a földre parancsolták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!