Elkezdődött az amerikai–ukrán béketárgyalás

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Dzsiddában nemrég elkezdődött az egyeztetés az amerikai és az ukrán delegáció között.
Vágólapra másolva!

Az ukrán felet a béketárgyaláson Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter, Rusztem Imerov védelmi miniszter, valamint Pavlo Palisza az elnöki iroda vezetőhelyettese képviseli. Amerikai oldalon a külügyminiszter Marco Rubio mellett Mike Walz nemzetbiztonsági tanácsadó vesz részt a megbeszélésen. 

Volodimir Zelenszkij is Szaúd-Arábiában tartózkodik, de sajtóinformációk szerint nem lesz jelen a tárgyaláson.

A tárgyalás kezdete előtt Rubio arról beszélt, hogy a mostani megbeszélésen múlhat az Egyesült Államok által küldött katonai támogatások jövője. Hozzátette, hogy Amerika még mindig bízik az ukrán ritkaföldfém-tartalékkal kapcsolatos megállapodásban, de egyáltalán nem biztos, hogy már most megszületik az ezzel kapcsolatos egyezség. 

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt javasolta az amerikai delegációnak, hogy kérdezzenek rá Kijevnél: miért éppen az amerikai-ukrán tárgyalások előtt támadták drónokkal Moszkvát és más térségeket. Kifejtette, hogy Oroszország katonai célpontokat támad, Kijev viszont szociális intézményeket és lakóházakat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!