Így van most Ferenc pápa 

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa klinikai állapota további javulást mutat, már nincsen szüksége nem invazív gépi lélegeztetésre - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosai véleménye alapján szerda este.
Vágólapra másolva!

Az orvosok csökkentették a magas áramlású oxigénpótlás mennyiségét is. Ferenc pápa tovább folytatja a légzési és mozgási fizioterápiát.

Szerda délelőtt Szent József ünnepnapján a katolikus egyházfő misét koncelebrált a Gemelli-klinika pápai kórterme kápolnájában. A közlemény kiadását követően a szentszéki sajtóközpont hozzátette, hogy az orvosok szerint a pápa nem gyógyult ki teljesen a kétoldali tüdőgyulladásból, de a gyulladás "ellenőrzés alatt van".

A Szentszék közölte azt is, hogy a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő húsvéti szertartások menetéről még nem született döntés. A pápa állapotának stabilitása miatt az orvosok legközelebb a jövő héten adnak ki közleményt, a Szentszék pedig pénteken, majd jövő hétfőn ad újabb információkat.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, hamarosan találkozhat III. Károly király és Ferenc pápa. A pápa még mindig gyengélkedik, de remélik, a tervezett utazásra felépül majd. Korábban arról is írtunk, hogy Ferenc pápa globális fegyverszünetet sürget.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!