Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa február 14. óta van a római Gemelli-klinikán. A héten ez volt a harmadik nap, hogy orvosi információkat hoztak nyilvánosságra.

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték az egyházfő állapotának alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. A héten tovább ritkították a közléseket Ferenc pápa egészségi állapota stabilitására hivatkozva.

Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a levegővételét. Utóbbi mértékét azonban fokozatosan csökkentik. Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára, és ezek a már több hete követett terápiák 

további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak

 - olvasható a rövid orvosi közleményben. A Szentszék péntektől beszüntette a szentszéki szóvivő mindennapos nyilatkozatait is, amelyek az éjszakákról és a pápa napközbeni tevékenységéről nyújtottak képet. 

A Szentszék hangsúlyozta, hogy a következő orvosi közlemény kedden vagy szerdán várható.

A pápa a "harmadik Vatikánnak" keresztelt Gemelli-klinikáról tovább végzi a munkáját: szombaton Burkina Faso és Chile új apostoli nunciusát és Vietnám új segédpüspökét nevezte ki. Szombat estétől ismét a Szent Péter téren tartják a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért, amit három hete a bíborosi kar más-más tagja vezet. A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét, amelyet az egymás utáni ötödik vasárnap csak szöveges változatban adnak ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!