Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA 48 éves Saritha Ramaraju 2018-ban vált el férjétől, akivel együtt nevelték a kisfiúkat. A nő emiatt csak ritkán találkozhatott a 11 éves kisfiával, akit március 19-én szerdán meggyilkolt.
Mint kiderült, Ramaraju háromnapos Disneyland belépőket vásárolt magának és fiának, és szállást foglalt egy Santa Ana-i szállodában. Azonban március 19-én, szerdán – azon a napon, amikor a nőnek ki kellett volna jelentkeznie a szállodából és visszaadnia a fiát az apjának – 9 óra 12 perckor hívta a 911-et és közölte, hogy
megölte a fiát, és öngyilkosságot kísérelt meg.
Amikor a rendőrség megérkezett a szállodába, egy nagy konyhakést találtak a nő szobájában, majd a kisfiú holttestére is rábukkantak, aki már több órája halott volt.
A Santa Ana-i rendőrség nyilatkozatában elmondta:
Egy közeli szállodai szobában a rendőrök egy 11 éves fiút találtak, akinek látható szúrt sebei voltak. A fiú életét már nem lehetett megmenteni.
A hatóságok a szálloda folyosóján érték utol a nőt, akit letartóztattak, majd kórházba vittek, mivel ismeretlen anyagot fogyasztott, hogy véget vessen az életének. A kórházból március 20-án engedték ki, majd hivatalosan is megvádolták gyilkossággal és előállították Orange megyében.
Az eset után Todd Spitzer, Orange megyei kerületi ügyész ezt nyilatkozta:
Egy gyermek számára a legbiztonságosabb helynek a szülei karjaiban kellene lennie
– mondta az ügyész, majd hozzátette, hogy a nő a legkegyetlenebb módon elvette az életet attól, akit ő hozott a világra.
Amennyiben Ramarajut bűnösnek találják, akár 26 évtől életfogytig terjedő börtönbüntetésre is számíthat – írja a Mirror.
