Felgyújtottak egy nőt a villamoson Németországban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Gerában egy nőt a villamoson gyúlékony folyadékkal leöntöttek és meggyújtottak. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett el, az elkövető pedig elmenekült. Később a rendőrség elkapta a férfit.
Vágólapra másolva!

A gerai villamoson egy nő ellen elkövetett gyújtogatásos támadást követően letartóztatták a feltételezett elkövetőt. A grúziai 46 éves Tengizi K. ellen gyilkossági kísérlet miatt folyik nyomozás. 

Állítólag 

vasárnap reggel egy villamoson gyúlékony folyadékkal öntötte le feleségét, majd felgyújtotta.

A többi utas ekkor megnyomta a vészgombot, aminek hatására a villamos megállt és az ajtók kinyíltak. A villamos vezetője tűzoltó készülékkel oltotta el a tüzet, míg az elkövető kihasználta a lehetőséget a menekülésre - írja a Welt.

A férfi reggel feladta magát a gerai rendőrkapitányságon, és az elfogás során nem tanúsított ellenállást

- közölte a rendőrség szóvivője. A férfi lakásán korábban házkutatást tartottak. A nyomozásba egy különleges munkacsoport (SEK) is bekapcsolódott.

Az ügyészség most dönt arról, hogyan járjon el a férfival - mondta a rendőrségi szóvivő. Elképzelhető, hogy előzetes letartóztatásba kerül. A szóvivőnő nem közölte, hogy a férfi beszélt-e már a rendőrséggel a bűncselekményről. Az áldozat még mindig kórházban van, helikopterrel szállították a klinikára életveszélyes sérülésekkel.

Felgyújtottak egy nőt a villamoson Gerában
Fotó:  Bodo Schackow / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Bild című lap információi szerint K. állítólag házmesterként dolgozott

A beszámoló szerint 

a rendőrséget már egy hónappal a mostani incidens előtt is kihívták a pár lakásához családon belüli erőszak miatt. 

A férj azonban akkor az erkélyen keresztül elmenekült, a rendőrök pedig később egy kést találtak a kertben.

Ma szintén történt egy ilyen eset New York egyik legforgalmasabb negyedében. A Times Square-en egy személy felgyújtott egy férfit, majd elmenekült a helyszínről. Rendőrségi nyomozás indult az „ismeretlen” támadó felkutatására.

Korábban a New York-i metrón pedig egy férfi felgyújtott egy ismeretlen nőt, aki egy álló metrószerelvényen aludt, majd leült és végignézte, ahogy a nő halálra ég.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!