Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA tragédia szombaton történt, amikor három teherautó-sofőr – mindannyian indonéz állampolgárok – a PT Indonesia Morowali Ipari Park (PT IMIP) területén dolgoztak. Deddy Kurniawan, a vállalat szóvivője elmondta, hogy a sofőröket elárasztotta a ferronikkel égetése során keletkező, sűrű iszapszerű anyag. A beomlás heves esőzéseket követően történt.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 23 éves férfi holttestét másnap emelték ki, a másik két személyt még mindig keresik, nagy valószínűséggel életüket vesztették a többtonnányi hulladék alatt.
A hatóságok vizsgálják, hogy történt-e mulasztás a cég részéről, amely a tragédiához vezetett – írja az ABC News.
Az indonéz nikkelüzemek jelentős része a kínai Belt and Road Initiative (Egy övezet, egy út) program keretében épült és működik. A PT IMIP részvényeinek közel 50 százalékát egy kínai holding birtokolja, a fennmaradó hányadot két indonéz vállalat.
A nikkel kulcsszerepet játszik az elektromos járművek akkumulátorainak gyártásában, így a globális kereslet az utóbbi években megugrott.
Nem ez az első halálos baleset az ipari parkban: 2023 decemberében 21 dolgozó – köztük nyolc kínai munkás – halt meg, amikor felrobbant egy kemence a PT Indonesia Tsingshan Steel telephelyén. 2022-ben pedig egy teherautó gázolt halálra egy kínai munkást, aki útjavítást végzett a bányaterületen.