Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA tárcavezető arról számolt be, hogy a stadion vendégszektorába 1631 jegyet vásároltak meg az ezredik mérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatott drukkerei. Kiemelte, hogy a gyülekezési pontról, az isztambuli Taksim térről a szervezők 15 órától szállítják majd a szurkolókat autóbusszal az arénához, ahol a belépőjegyek mellett a személyi okmányokat is ellenőrizni fogják.
A gyülekezési ponton már két konzul fogja segíteni a szurkolókat, két konzul a stadionnál várja a drukkereket, ketten pedig a repülőtérre érkezőknek segítenek. A mérkőzés ideje alatt természetesen mind a hat konzul a stadionban teljesít szolgálatot
- közölte Szijjártó Péter.
"Ha bárkinek bármilyen ügyes-bajos dolga van, vagy ne adj’ isten bajba kerül, haladéktalanul jelentkezzen a konzul kollégáknál" - tette hozzá. Tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt lehet hívni baj esetén már reggel hat órától: +90 501 132 7015.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a meccs után a szervezők a szurkolók többségét autóbusszal visszaviszik a Taksim térre, ugyanakkor van mintegy százhúsz fő, akiknek az éjszakai Wizz Air-járatra van jegyük, és őket közvetlenül a repülőtérre szállítják. Aláhúzta, hogy utóbbiaknak az "Airport" feliratú buszokat kell keresniük. "A Wizz Air és a repülőtér is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar szurkolók elérhessék a hazafelé tartó járatot, amely szükség esetén fél órával késleltetni tudja indulási időpontját" - tudatta.
"Jó szurkolást kívánok mindenkinek! Remélem, hogy a fiúk győzelemmel térnek ma haza Isztambulból" - összegzett.
Erős, de messze nem verhetetlen ellenfélnek tartják a törököket a magyar válogatott tagjai, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig egy török lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy egy isztambuli döntetlennel is elégedett lenne.