Verekedés, füstbombák, sérült képviselők – elszabadultak az indulatok a szerb parlament „ostromában”

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három képviselőnő, Jasmina Obradovics, Jasmina Karanac és Szonja Ilics – utóbbi a várandóssága nyolcadik hónapjában lévő kismama – sérült meg a belgrádi parlament „ostromában” kedden, amikor a szerb ellenzéki képviselők dulakodni kezdtek és füstgránátokat dobtak a tárgyalóterembe.
Vágólapra másolva!

A napirendi pontok elfogadása miatt magukból kikelt szerb ellenzéki képviselők megindultak Ana Brnabics (Szerb Haladó Párt – SNS) házelnök pulpitusa felé, közben dulakodtak, lökdösődtek az útjukba álló kormánypárti képviselőkkel és a parlamenti házőrséggel.

Miután az őrök a dühös képviselők útját állták, csak egy kancsó vízzel tudták leönteni a volt miniszterelnököt.

Az ellenzékiek egy transzparenst is kifeszítettek, rajta „Szerbiai felkelés a rezsim megdöntéséért” felirattal, valamint füstbombákat gyújtottak.

A két perc alatt kialakult káoszban három képviselőnő megsérült. 

Jasmina Obradovics (SNS) az ijedségtől stroke-ot kapott, őt a Szerb Nemzetgyűlés orvosi szolgálata a helyszínen ellátta, majd kórházba szállították. 

A Szociáldemokrata Párt (SPDS) képviselője, Jasmina Karanac, illetve Szonja Ilics (SNS), aki a várandóssága nyolcadik hónapjában van, egyaránt a fején sérült meg 

– adta hírül az orosz ellenzéki Meduza.io hírportál.

A plenáris ülés mintegy negyed órával később folytatódott.

Szerbiában 2024 októbere óta tartanak a tüntetések, amelyek azután kezdődtek, hogy Újvidéken beomlott a vasútállomás bejáratának teteje. A balesetben 15 ember életét vesztette, további két személy súlyosan megsérült. A tüntetések hatására Milos Vucsevics miniszterelnök január végén bejelentette lemondását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!