Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAhogy az Origo is beszámolt róla, a kétéves kisfiú, Émile Soleil még 2023 július 8-án tűnt el Franciaországban, miközben a nagyszüleinél volt látogatóban Haut-Vernet-ben, egy alpesi faluban. A kisfiú szülei és a helyi közösség kétségbeesetten próbálták kideríteni, mi történt.
A kisfiú maradványait csak hónapokkal később találta meg egy túrázó, több mint 1,5 kilométerre a falutól és ekkor merült fel a gyanú, hogy gyilkosság történhetett.
A kisgyerek rejtélyes halála körüli nyomozás váratlan fordulatot vett
A rendőrség szerdai, friss közleménye szerint a kisfiú nagyszüleit, Philippe Vedovinit és feleségét letartóztatták. Szándékos emberölés gyanújával vették őket őrizetbe, miután
a hónapokig tartó nyomozás és a helyszíni bizonyítékok is arra utalnak, hogy a gyerek halála nem véletlen baleset volt.
A rendőrség különösen a nagypapa szerepét vizsgálta az ügyben, aki múltbéli erőszakos ügyletekkel hozható összefüggésbe. A nyomozás folytatódik. A szülők pedig egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt mondták, hogy
a hallgatás kora lezárult, most már az igazság pillanata következik.
– írja a The Guardian.