Az American Airlines járata motorhiba miatt szakította meg az útját és szállt le Denverben csütörtök délután, majd röviddel a landolás után tűz ütött ki a gépben. Ahogy a videón is látható,
tűz és sűrű füst tör ki a gépből, emiatt az utasok egy része a gép szárnyán keresett menedéket.
A Boeing 737-800-ason 172 utas és hatfős legénység tartózkodott – írta a BBC.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) közölte, hogy
a repülőt vészcsúszdán hagyták el az utasok, akik közül tizenketten kisebb sérülésekkel kerültek kórházba.
A légitársaság a legénységnek, a repülőtér dolgozóinak és a mentőknek is köszönetet mondott gyors és határozott fellépésükért, amellyel sikerült mindenkit biztonságba helyezni.
A tűzoltóknak estére sikerült eloltaniuk a lángoló gépet – közölte a repülőtér szóvivője és hozzáfűzte, hogy a repülőtér forgalma zavartalanul működik. Az FAA bejelentette, hogy vizsgálatot indít a baleset okainak megállapítására.