László András kongresszusi képviselőkkel tárgyalt az USAID-botrányról

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Létrehoztak egy külön albizottságot annak vizsgálatára, hogy milyen pazarló, illetve korrupt költései voltak az amerikai baloldali kormánynak. László András tájékoztatta őket arról, hogy mit tudunk mi Magyarországon, és segítséget kért arra vonatkozóan, hogy ne tudjanak beavatkozni amerikai pénzekkel a 2026-os választási kampányba.
Vágólapra másolva!

A hátam mögött az amerikai kongresszus egyik irodaházát látjátok. Amerikai kongresszusi képviselőkkel tárgyaltam a USAID-botrány kapcsán - tájékoztatott a USAID-botrányhoz kapcsolódó fejleményekről László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője FB-videóbejegyzésében.

Majd így folytatja:

„Beszámoltam nekik arról, hogy milyen finanszírozás, milyen projektek érkeztek Magyarországra, a magyar baloldalnak, NGO-knak, médiának, és beszámoltam nekik arról is, hogy hogyan avatkoztak be amerikai pénzekkel a 2022-es választási kampányba, és elmondtam nekik azt is, hogy

mindent meg fogunk tenni azért, hogy 2026-ban ez ismét ne fordulhasson elő, és ebben kértem a segítségüket."

A képviselő azt is elmondja, hogy miért éppen a Kongresszus, aminek során így fogalmaz:

Tárgyaltam már a Külügyminisztériummal is, azonban a Kongresszusban

létrehoztak egy külön albizottságot annak vizsgálatára, hogy milyen pazarló, illetve korrupt költései voltak az amerikai baloldali kormánynak,

és nyilván ennek egy nagyon jelentős része az összefügg azzal a globális baloldali korrupciós hálózattal, amit létrehoztak fejlesztési pénzekből.

Én tájékoztattam őket arról, hogy mit tudunk mi Magyarországon.

Azt mondták, hogy ők is belenéznek, nyitottak voltak, nagyon barátiak voltak, és folytatni fogjuk az együttműködést abban, hogy tisztán lássuk, hogy hogyan sértettek meg adott esetben amerikai törvényeket ezekkel a projektekkel, és hogy

valójában megfelelt-e egyáltalán az amerikai érdekeknek az, hogy egy jelentős politikai beavatkozási programot hoztak létre Közép Európában és így Magyarországon is

- zárja mondandóját László András.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!