Menczer Tamás: Brüsszel mesterterve, hogy Amerika nélkül is folytatná a háborút

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy szerinte Európa politikai, katonai és gazdasági szempontból is gyenge, Brüsszel vezetése mégis háborús politikát folytat. A kormánypárti politikus leírta, a kontinens vezetői még az Egyesült Államok nélkül is folytatnák az orosz-ukrán konfliktust.
Vágólapra másolva!

Menczer bejegyzésében hangsúlyozta, hogy szerinte „csak Orbán Viktor és Donald Trump akar békét”, miközben Brüsszel vezetői háborúpárti politikát folytatnak. Állítása szerint az elmúlt három évben az európai döntéshozók egyetlen lépést sem tettek a béke irányába, sőt folyamatosan támadták a magyar miniszterelnök békemisszióját. 

Kecskemét, 2024. december 4.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója beszél a Magyarország meg tudja csinálni! elnevezésű nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárás kecskeméti állomásán tartott sajtótájékoztatón 2024. december 4-én.
MTI/Bús Csaba
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója (Fotó: MTI/Bús Csaba)

A politikus szerint az Egyesült Államok kilépése a konfliktusból arra utal, hogy a háború folytatása hiba lenne. 

„Brüsszelben az a „mesterterv”, hogy Amerika nélkül is folytatják a háborút, Amerika helyett is fizetnek és fegyvereket küldenek Ukrajnába”

Menczer szerint Európa nem elég erős ahhoz, hogy a háborút finanszírozza, hiszen politikailag, katonailag és gazdaságilag is meggyengült. Bejegyzésében azt állította, hogy az Egyesült Államok megerősödött, miközben Európa folyamatosan vesztett pozíciójából. Kiemelte, hogy az Európai Unió rossz gazdaságpolitikájának következtében Kína megelőzte a kontinenst. 

A fideszes politikus bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte a háború végéhez az vezethet, ha Amerika és Oroszország tárgyalásokat folytat. 

A béke neve pedig ez: tárgyalás Amerika és Oroszország között

– fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte a béke egyre közelebb van. Végül bejegyzését egy „Hajrá, Trump!” felkiáltással zárta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!