Felrobbant a SpaceX Starship rakétája, elvesztették a kapcsolatot az űrhajóval – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Percekkel a csütörtöki felszállást követően felrobbant a SpaceX Starship megarakétája, ami idén a második kudarccal végződő teszt volt Elon Musk Mars-rakétaprogramjában.
Vágólapra másolva!

A 123 méter magas rakéta helyi idő szerint 18:30-kor, űrhajós nélkül startolt el a SpaceX texasi Boca Chica rakétalétesítményéből, és ahogy a teszt közvetítésében is látszik (42:30), az első fokozatú meghajtóegység a terveknek megfelelően visszatért a földre. Percekkel később a SpaceX élő közvetítése megmutatta, hogy a Starship felső fokozata forogni kezdett az űrben, a rakéta hajtóműve leállt, majd a cég megerősítette, hogy elvesztette a kapcsolatot az űrhajóval.

„Sajnos ez a múltkor is megtörtént, így most van némi gyakorlatunk” – mondta Dan Huot, a SpaceX szóvivője az élő közvetítésben. Az incidenst hivatalosan nem nevezik robbanásnak, hanem „a jármű gyors, nem tervezett szétszereléseként” említik. A vállalat közölte, hogy biztonsági tisztviselőkkel egyeztetve vizsgálják át a repülési adatokat, hogy megértsék a robbanás kiváltó okát.

Mivel a törmelékek szétszóródtak a Karib-térség egyes részein, a Szövetségi Légiközlekedési Hivatal rövid időre leállította a kereskedelmi légijáratokat Miami, Fort Lauderdale, Palm Beach és Orlando repülőtereken, a leszálláshoz készülő gépeket Turks és Caicos környékére átirányították.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!