Már több mint 1000 halottja van a mianmari földrengésnek

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Legalább 1002-re nőtt a Mianmart sújtó erős földrengés halálos áldozatainak száma, és 2376-an megsérültek – közölte az ország katonai vezetése szombaton az állami médiában. Nemzetközi mentőcsapatok érkeznek az országba.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok földtani intézete (USGS) szerint 7,7-es erősségű földrengés volt pénteken Mianmar középső részén, az ország második legnagyobb városa, Mandalay közelében, 10 kilométeres mélységben. Az első rengést percekkel később egy 6,7-es erősségű utórengés követte. A rengéseket Thaiföldön, Kínában és Vietnamban is érezték.

Szombaton 

nemzetközi csapatok érkeztek Mianmarba, hogy segítsenek a mentési munkálatokban.

 A kínai nagykövetség egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy szombaton kora reggel egy 37 fős kínai mentőcsapat szállt le Mianmar egykori fővárosában, Jangonban, gyógyszerekkel és az életjelek észlelésére szolgáló felszereléssel. Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ szerint Moszkva két repülőgépet küldött 120 fős személyzettel, orvosokkal, keresőkutyákkal és felszereléssel. India mentő- és egészségügyi csapatokat, valamint ellátmányt küldött Mianmarba - közölte Szubrahmanjam Dzsaishankar indiai külügyminiszter az X-en. 

People climb into a damaged building as they look for survivors in Mandalay on March 29, 2025, a day after an earthquake struck central Myanmar. Rescuers dug through the rubble of collapsed buildings on March 29 in a desperate search for survivors after a huge earthquake hit Myanmar and Thailand, killing more than 150 people. (Photo by Sai Aung MAIN / AFP)
Megbecsülni is nehéz, hányan reedhettek a romok alatt
Fotó: AFP/SAI AUNG MAIN

Malajzia külügyminisztériuma jelezte, hogy az ország szintén csapatokat küld a segélyezési erőfeszítések támogatására. A földrengésnek Thaiföldön hivatalosan legalább három halálos áldozata volt, médiajelentések szerint azonban akár 10 ember is meghalhatott.

Emellett 

több mint 100 embert eltűntnek nyilvánítottak az egymillió lakosú Bangkokban, miután egy épülő toronyház összedőlt.

Az épületomlást követően legkevesebb kilenc ember meghalt - írja az ABC.

Az epicentrumtól ezer kilométerre fekvő thaiföldi fővárosban szombaton fokozták a mentőakciót, hogy megtalálják a 33 emeletes, összedőlt toronyház romjai alatt rekedt építőmunkásokat.

Donald Trump elnök és Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere is segítségnyújtást irányzott elő a földrengés sújtotta térség számára. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!