Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSúlyos, a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés volt Mianmar középső részén pénteken helyi idő szerint délelőtt, ami rengeteg áldozattal járt, és komoly károkat okozott az ázsiai országban. Házak és hidak dőltek össze, utak és vasúti sínek mentek teljesen tönkre. A földrengés által érintett országok közé tartozik Banglades, India, Laosz, Thaiföld, valamint Kína is.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincsen magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek – nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek pénteken.

A katasztrófa következtében Mandalaj, az ország második legnagyobb városa szinte teljesen romba dőlt. A mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak a helyszínen, csodával határos módon egy nőt 30 órával egy tizenkét emeletes épület összeomlása után mentettek ki a romok közül.
A Vöröskereszt becslései szerint azonban még rengetegen vannak a törmelékek alatt.
Egy közeli településen a mentőcsapatok tizenkét óvodás gyerek és egy tanár holttestét találták meg egy összeomlott iskolaépület alatt.
A területet a földrengés óta káosz és ellátáshiány jellemzi. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős szervezete (OCHA) szerint a legfontosabb főútvonalak – amelyek Jangon, a főváros Nepjida és Mandalaj között húzódnak – megrongálódtak, jelentősen akadályozva a segítségnyújtást.
A katasztrófa következtében egy 91 éves brit korabeli híd semmisült meg Sagaing régióban, a mianmari földrengésben. Az erről készült videó sokkoló.
Hiány van az alapvető orvosi ellátmányokból, például vérből, érzéstelenítőkből, sebkezelő készletekből és egészségügyi dolgozók számára szükséges sátrakból.
Annak ellenére, hogy a mentőcsapatok már a helyszínen dolgoznak és a nemzetközi segélyek megérkeztek, a leginkább sújtott területekre még nem jutott el elegendő segítség.
Helyiek beszámolói szerint sokan kézzel próbálják a túlélőket kiszabadítani a romok alól.
A BBC-nek nyilatkozó helyiek szerint az épületromok alatt rekedt emberek kétségbeesetten kiabálnak segítségért, hozzátéve hogy a mentőcsapatok csak akkor tudnak életet menteni, ha hallják őket.
A pusztító erejű pénteki földrengés ledöntötte Mianmarban a najpjidói nemzetközi repülőtér légiforgalmi irányítótornyát – közölte szombaton az AP hírügynökség a térségről készült műholdas felvételek elemzése után.
A mentési munkálatokat azonban lehetősen megnehezíti a szükséges felszerelések hiánya, emellett pedig tovább rontja a helyzetet az is, hogy alig van elérhető kommunikációs csatorna.
Nincsen internetkapcsolat, nincsenek telefonvonalak, így nagyon nehéz kapcsolatot teremteni egymással
– mondta egy mentőmunkás a BBC-nek.

Mandalaj egyik lakosa a helyzetet kaotikusnak írta le:
Nincs koordináció a mentési műveletekben, senki sem irányítja őket. A helyiek saját maguk próbálnak boldogulni. Ha holttesteket találnak, nem tudják, hová vigyék őket, mert a kórházak túlterheltek és képtelenek megbirkózni a helyzettel.
A mianmari hadsereg közlése szerint több mint 1500 épület rongálódott meg Mandalaj régiójában, az áramszünetek pedig tovább súlyosbítják a helyzetet. Mint mondták az elektromos hálózat rendberakása napokat is igénybe vehet.
Az Egyesült Királyság Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatala (FCDO) arra figyelmeztetett, hogy a földrengés által érintett helyeken több erős utórengés is bekövetkezhet.

Azt tanácsolta a térségben élőknek, illetve a Mianmarba, Thaiföldre vagy Laoszba utazni szándékozó turistáknak, hogy kövessék a helyi médiát, és kövessék a helyi hatóságok és utazásszervezők tanácsait.
Az FCDO korábban azt is tanácsolta, hogy ne utazzanak Mianmar egyes részeire, és csak a feltétlenül szükséges utazásokat tegyék meg Thaiföld és Laosz egyes részeire.

A mianmari hadsereg folytatja a légicsapásokat a földrengés után
A mentési munkálatok közben a mianmari hadsereg folytatta légicsapásait az etnikai lázadócsoportok ellen, annak ellenére, hogy a katonai vezetés nemzetközi segítséget kért a földrengés okozta károk kezelésére.
A BBC burmai szolgálata megerősítette, hogy az északi Shan államban, Naungcho településen egy légicsapásban hét ember halt meg. A támadás helyi idő szerint délután fél négykor történt – alig három órával a földrengés után.
A demokráciapárti lázadócsoportok szerint a katonai rezsim bombázásokat hajtott végre Chang-U településen, a földrengés epicentrumában, valamint a thai határ közelében fekvő régiókban is.
Tom Andrews, az ENSZ mianmari emberi jogi különmegbízottja felszólította a juntát, hogy hagyjon fel a támadásokkal.
A probléma az, hogy a katonai műveletek még mindig folynak. A hadsereg továbbra is bombázza az országot
– nyilatkozta a BBC-nek, hozzátette: „Felszólítom a hadsereget, hogy azonnal állítsa le minden katonai műveletét. Ez az egész teljességgel elfogadhatatlan.”