Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huRoger Musson, a Brit Földtani Intézet tiszteletbeli kutatója a Reutersnek elmondta, hogy a földrengés sekély mélysége miatt a károk súlyosabbak lesznek, mint azt várták, a rengés epicentruma pedig mindössze 10 km mélyen volt.
Ez nagyon nagy károkat okoz, mert a rengés sekély mélységben történt, így a lökéshullámok nem oszlanak el, ahogy a földrengés fókuszából a felszínre jutnak. Az épületek a rengés teljes erejét kapták.

Fotó: Reuters
A térségben gyakoriak a földrengések
Mianmar két tektonikus lemez határán fekszik, és a világ egyik legaktívabb szeizmikusan aktív országa, bár a Sagaing régióban viszonylag ritkák a nagy és pusztító erejű földrengések.
Az Indiai- és az Eurázsiai-lemez közötti lemezhatár nagyjából észak-déli irányban halad, és az ország közepén vág keresztül
– mondta Joanna Faure Walker, a University College London professzora és földrengésszakértője a Reutersnek. Elmondása szerint a lemezek vízszintesen, különböző sebességgel haladnak egymás mellett. Ezek a rengések általában kevésbé erősek, mint az olyan „szubdukciós zónákban”, mint Szumátra, ahol az egyik lemez a másik alá csúszik, mégis elérhetik a 7-8-as erősséget.

A Sagaing törésvonal olyan nagyvárosokon halad keresztül vagy azok közelében húzódik, mint Yangon, Naypidaw és Mandalay. Nyi Nyi Kyaw, a Bristoli Egyetem mianmari akadémikusa szerint a földrengés
egy olyan pillanatban következett be, amikor Mianmar az elmúlt évtizedek során most, a legsebezhetőbb helyzetben van.
„Mianmar lényegében teljesen képtelen kezelni a sokkot és annak következményeit” - mondta.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK