"Amerika hajója elsüllyedne" – megdöbbentő kijelentést tett Elon Musk

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A dolgozók negyedét érintő létszámcsökkentést hajt végre az amerikai szövetségi egészségügyi minisztérium a hozzá tartozó intézmények teljes szerkezeti átalakításával párhuzamosan - közölte csütörtökön az egészségügyért és humán szolgáltatásokért felelős minisztérium (Department of Health and Human Services - HHS). Elon Musk átmeneti időre vállalta a kormányzati működés áttekintésének munkáját a Trump-adminisztrációban. A Foxnak adott interjúban beszámolt róla, mekkora pazarlást számoltak fel a kormányzatban.
Vágólapra másolva!

Elon Musk és a Kormányzati Hatékonyságért Felelős Osztály (DOGE) hét tagja exkluzív interjút adott a Fox News Special Report című műsorában, ahol betekintést engedtek a szövetségi kormány kiadásainak csökkentésére tett radikális lépéseikbe.

Musk és csapata célja, hogy 15%-kal csökkentsék a kormányzati kiadásokat anélkül, hogy az alapvető szolgáltatásokat veszélyeztetnék. Ahogy az Origo is beszámolt róla, a történelem legnagyobb csalására deríthet fényt az Elon Musk vezette DOGE vizsgálata. Márciusban beszámoltunk arról is, hogy újabb anomáliákra bukkant a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE).

A kormányzat nem hatékony, rengeteg a pazarlás és a csalás

– mondta Musk az interjúban. 

A DOGE már eddig is komoly eredményeket ért el

Állításuk szerint 130 milliárd dollárt (48 ezer milliárd forint) spóroltak meg az adófizetőknek, ami fejenként 807,45 dollárt (300 ezer forint) jelent. Az osztály Trump elnök közvetlen megbízásából dolgozik, és 18 hónapot kaptak arra, hogy átszervezzék a kormányzati működést. A költségcsökkentési intézkedések között szerepelt a sokat vitatott DEI-programok eltörlése, felesleges állami szerződések megszüntetése, kihasználatlan épületek bérleti szerződéseinek felbontása és az állami bürokrácia lefaragása. 

A Robert F. Kennedy Jr. vezette tárcánál a 82 ezer teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló száma 62 ezerre csökken. A 20 ezres létszámcsökkentésben már szerepel az a 10 ezer alkalmazott, aki élt a felajánlott lehetőséggel, hogy kedvező feltételek mellett elhagyja szövetségi munkahelyét. Mintegy 3500 álláshely szűnik meg az HHS-hez tartozó Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalnál (FDA), 2400-zal kevesebben dolgoznak majd a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központnál (CDC), és 1200-zal csökken a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) létszáma.

Elon Musk DOGE (Kormányzati Hatékonysági Minisztérium) feliratú pólóban
Fotó: Getty Images via AFP/2025 Getty Images

A személyzeti jellegű intézkedések évente mintegy 1,8 milliárd dollár megtakarítást jelentenek bérkiadásokban 

– olvasható a tájékoztatásban. A közlemény szerint a folyamat végén 28-ról 15-re csökkentik az egészségügyi minisztérium részlegeinek számát. Elon Musk a teljes kormányzati szférát érintő hatékonysági és takarékossági intézkedések céljával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ha nem végeznék el a pazarlásra és visszaélésekre vonatkozó felülvizsgálatot, akkor hosszú távon az Egyesült Államok csődbe menne. 

Amerika hajója elsüllyedne

– fogalmazott a milliárdos vállalkozó, aki átmeneti időre vállalta a kormányzati működés áttekintésének munkáját a Trump-adminisztrációban. Elon Musk a feltárt visszásságok példájaként említette, hogy a Kisvállalkozási Hivatal (SBA) által kibocsátott hiteleket áttekintve azt találták, hogy 300 millió dollárnyi kölcsön 9 évnél fiatalabb gyerek nevén van, ami azért lehetséges, mert különböző kormányzati rendszerek között nincs kommunikáció.

A munkacsoport tagjai azt hangsúlyozták, hogy a kormányzati párhuzamosságok és a különböző szövetségi intézmények közötti összehangolás és párbeszéd hiányának megszüntetése önmagában komoly megtakarítást jelent. Az eddigi takarékossági intézkedésekkel kapcsolatban többek között elhangzott, hogy az elmúlt 2 hónapban a szövetségi kormány által munkavégzéssel összefüggő kiadások fedezésére kibocsátott munkavállalói hitelkártyák számát mintegy 4,5 millió darabról 3 millió alá csökkentették.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!