Nukleáris meghajtású tengeralattjárót mutattak be Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Építés alatt álló atom-tengeralattjáróról számolt be Észak-Korea a hét végén.
Vágólapra másolva!

Az állami média szombaton tette közzé a fényképeket a „nukleáris meghajtású, stratégiai csapásmérő rakétákat hordozó tengeralattjáróról” beszámolva Kim Dzsongün észak-koreai elnök azon hajógyárakban tett látogatásairól, ahol a hadihajókat építik. 

Észak-Korea
Ezen a dátum nélküli képen Kim Dzsongün látható egy észak-koreai hajógyárban
Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Az atom-tengeralattjáró súlya 6 és 7 ezer tonna közé tehető, és a hajó körülbelül 10 rakétát hordozhat

– mondta Mun Künsik dél-koreai tengeralattjáró-szakértő. 

Meglátása szerint az észak-koreai állami média által használt „stratégiai csapásmérő rakéták” kifejezés arra utal, hogy a tengeralattjáró nukleáris fegyvereket is szállíthat. 

„Ez egyértelműen fenyegető lenne számunkra és az Egyesült Államokra nézve” – mutatott rá. 

A dél-koreai szakértő szerint Észak-Korea már egy-két éven belül vízre bocsáthatja a tengeralattjárót, hogy próbára tegye képességeit a hadrendbe állítás előtt.

 A nukleáris meghajtású tengeralattjáró egyike volt azoknak a fegyverrendszeri fejlesztéseknek, amelyekre Kim Dzsongün még 2021-ben tett ígéretet, akkori közlése szerint válaszlépésként a nyugati katonai fenyegetésre. Azóta számos tesztet hajtottak végre a tengeralattjáró kifejlesztése érdekében. 

A tengeralattjárók való rakétaindítás képességének növelése azért is veszélyes, mert az ilyen start előkészületeit nehéz észlelni. Phenjan becslések szerint 70-90 dízelmeghajtású tengeralattjáróból álló flottával rendelkezik, de ezek többsége nem képes rakéták kilövésére.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Pentagon elismerte, hogy két amerikai atom-tengeralattjáró is karambolozott az Indo-csendes-óceáni térségben, 2005-ben és 2021-ben. Az első esetben a San Francisco nevű, Los Angeles-osztályú vadász-tengeralattjáró ütközött egy hegynek. A legénység szinte minden tagja megsérült a becsapódáskor, egy matróz pedig meghalt. A tengeralattjáró orra megsemmisült, a szonárja szétzúzódott, és kilyukadtak a levegőtartályai. 2021-ben a Connecticut nevű, Seawolf-osztályú támadó tengeralattjáró ütközött víz alatti hegynek a Dél-kínai-tengeren. A legénység 11 tagja megsérült. A brit haditengerészet Superb nevű atom-tengeralattjárója pedig a Vörös-tengeren száguldott neki egy víz alatt hegynek.

1983 nyarán pedig 120 katona ragadt a tenger mélyén a K-429 szovjet atom-tengeralattjáróban, amikor az egy hosszabb küldetésről tért vissza Petropavlovszk-ba. A legénységet szabadságra küldték, a hajón pedig megkezdték a hónapokig tartó, teljes körű hajógyári felújítást, hogy majd az őszi hadgyakorlatokon újra részt tudjon venni. Aztán váratlanul parancs érkezett, hogy függesszék fel a javításokat és három nap múlva fussanak ki a tengerre, egy kisebb gyakorlatra. A hiányzó matrózokat öt másik tengeralattjáróról pótolták. A szedett-vedett legénység és a rossz állapotban levő tengeralattjáró kombinációja nem sok jót ígért. Nem meglepő, hogy az atom-tengeralattjáró elsüllyedt. Aztán még egyszer elsüllyedt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!