Az Unió vergődik, ő maga sem tudja, hogy van-e jövő, és ha igen, akkor az miben is állna
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök felidézte, hogy Ukrajna az előző amerikai kormánnyal közösen elkötelezte magát abban, hogy a NATO határát el fogják vinni Oroszország határáig. Mint mondta, ehhez hozzá is kezdtek, az erre adott válasz az volt, hogy az oroszok elfoglalták Ukrajna egyötödét. Donald Trump újra hatalomra kerülésével kimondta, hogy a területek ide vagy oda, de legyen béke, fejeződjön be az öldöklés, legyen tűzszünet, majd tartós béke.
A kormányfő úgy fogalmazott,
az amerikaiaknak vannak eszközei, az Uniónak nincsenek.
Az EU csak hitelfelvételből tud bármit csinálni, a tartozások pedig halmozódnak és halmozódnak – tette hozzá Orbán Viktor.
Ezért az Unió ma egy fogatlan oroszlán
– fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök elmondta, a nyugatiak továbbra is erőteljesen sürgetik Ukrajna uniós tagságát.
Most még ez a fő dallam, hogy vegyük fel minél gyorsabban Ukrajnát, de a kijózanodás meg fog történni
– jelentette ki.
Három nagy költségről beszélt Orbán Viktor, amelyet Magyarországnak fizetnie kellett, ezek a gázárak, a megváltozott piaci környezet miatt csak magasabb kamatokkal juthatunk hitelhez, és elvesztettük az orosz exportpiacot.
Mint mondta, az elmúlt három év háborújának költségei nagyon magasak, 9000 milliárd forint fölötti összeg jön ki. Ha ezt visszaosztjuk, családonként két és fél millió forintot jelent az elmúlt három évben.
A béke minden magyar család közvetlen gazdasági érdeke – húzta alá Orbán Viktor.
Ukrajna uniós tagságával újabb óriási költségek jelentkeznének.
Ha az ukránok bejönnek az EU-ba, akkor uniós pénzből kell újjáépíteni Ukrajnát. Az ukránok nem tudják működtetni az államukat, ez a gazdasági teher is a blokkra hárulna, nyugdíjrendszer, egészségügy, szociális ellátórendszer, igazságszolgáltatás és hadsereg – sorolta Orbán Viktor. Harmadik körülményként pedig a közvetett költségekről beszélt. Mint mondta, az agrártámogatások létfontosságúak hazánkra nézve.
Ukrajna csatlakozásával óriási agrár képesség jönne be, amelyek jókora támogatást fognak igényelni, és a magyar gazdák pénze is az ukránokhoz kerülne.
A magyarok családonként fizetnének körülbelül félmillió forintot az ukrán tagságért
– jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, az EP-ben csak Magyarország érvel Ukrajna uniós tagsága ellen, de a folyosón azért többen vannak, akik ellenzik.
Előbb-utóbb ez a hang a folyosóról bekerül majd a tárgyalóterembe
– fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, onnantól Magyarország szövetségeseket kaphat.
A kormányfő elmondta, Magyarország semmilyen harcban nem maradt eddig magára az Unióval szemben.
Orbán Viktor kifejtette, az EU kereskedelmi háborúban van Kínával, szankciós háborúban az oroszokkal és egy politikai háborút folytat az Egyesült Államokkal.
Mindezekkel szemben hazánk baráti viszonyt ápol az Egyesült Államok új vezetésével, fair együttműködésünk van az oroszokkal és egy kifejezetten biztató együttműködésben van a kínaiakkal.
Az Unió el van szigetelve, Magyarország nincs. Nekem az a dolgom, hogy ne hagyjam, hogy az Unióval együtt Magyarország is elszigetelődjön
– emelte ki Orbán Viktor.
Orbán Viktor az interjúban megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Mint mondta, az erről szóló döntést egy magyarországi véleménynyilvánító szavazás előzi meg, és amíg ennek eredménye nem ismert, a kormány nem fog hozzájárulni Ukrajna uniós tagságához.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy
az EU-n belül két stratégia ütközik Ukrajna ügyében: míg Magyarország az Egyesült Államok béketeremtő törekvéseit támogatja, addig az európai országok többsége háborús stratégiát folytat, és hosszú távon is katonailag és pénzügyileg támogatná Ukrajnát Oroszországgal szemben.
Orbán szerint Magyarország a jövőben sem fog közös uniós álláspontot kialakítani Ukrajnáról, és a kormány nem vesz részt az Ukrajnának nyújtott közvetlen támogatásokban.