Patthelyzet Gázában: az USA nemet mondott a Hamász követeléseire

Vágólapra másolva!
Nem sikerült áttörést elérni a gázai tűzszünet meghosszabbításáról szóló egyeztetéseken – közölték palesztin források. Az Egyesült Államok szerint a Hamasz olyan követeléseket támasztott, amelyeket teljesen irreálisak. A tét hatalmas, mivel a tűzszünet és fogolycserék folytatása is bizonytalanná válhat.
Vágólapra másolva!

A két fél januárban már kötött egy háromlépcsős megállapodást. Ennek első fázisában a Hamász 25 élő izraeli túszt, nyolc holttestet és öt thai foglyot adott át, cserébe Izrael közel 1800 palesztin foglyot engedett szabadon. A következő szakaszban az összes, még életben lévő túsz szabadulását ígérték, de jelenleg nincs konszenzus arról, hogy hány emberről lehet szó.

Patthelyzet Gázában

Megfeneklettek a gázai tűzszünetről folytatott tárgyalások, miután az Egyesült Államok szerint a Hamász elfogadhatatlan feltételeket szabott a katari egyeztetéseken. Az amerikai kormány úgy véli, a Hamász abban bízik, hogy az idő neki dolgozik, de ezzel súlyos hibát követ el.

Az első, ideiglenes tűzszünet március elején járt le, azóta a közvetítők – köztük az USA – azon dolgoznak, hogy újabb időszakot biztosítsanak a harcok szüneteltetésére. 

Az amerikai javaslat szerint a felek április közepéig hosszabbítanák meg a tűzszünetet, amely további fogolycseréket is magában foglalna, újabb izraeli túszokat engednének szabadon, cserébe Izrael is palesztin foglyokat bocsátana el. Egy palesztin tisztviselő szerint az izraeli és a Hamász-álláspont több ponton is ütközik.

A legnagyobb vitát az izraeli csapatok kivonása jelenti Gázából, amelyet a Hamász elengedhetetlen feltételnek tart, míg Izrael ezt mereven elutasítja.

A legnagyobb vitát az izraeli csapatok kivonása jelenti Gázából
Fotó: Menahem KAHANA / AFP

A Fehér Ház szóvivője szerint a Hamász szándékosan húzza az időt, de figyelmeztettek, ha a megállapodás határideje lejár, annak következményei lesznek. Az amerikai közvetítők szerint az eddigi kompromisszumos javaslatokat Izrael elfogadta, de a Hamász „egy tapodtat sem mozdult”, és pszichológiai hadviselést folytat.

Izrael a hónap elején blokkolta a segélyszállítmányokat, majd az áramellátást is megszüntette Gázában, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a Hamászra. A helyzet így tovább romlik a térségben, miközben a felek közötti egyeztetések holtpontra jutottak - írta meg a BBC.

Arról is írtunk, hogy az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!