Sorozatgyilkos dolgozott egy németországi kórházban

Vágólapra másolva!
Többrendbeli gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják egy németországi hospice-kórház ápolóját, aki az ügyészség gyanúja szerint azért gyilkolt meg több beteget, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszak.
Vágólapra másolva!

Az ügyben eljáró aacheni bíróság szóvivője elmondta:

a 44 éves férfi feltehetően még több, az első vádiratban nem szereplő gyilkosságot is elkövetett vagy megkísérelt, emiatt pótlólagosan további bűncselekmények miatt is vádat emeltek ellene. 

Így már összesen kilenc gyilkossággal és 34 gyilkossági kísérlettel vádolják, amelyeket a gyanú szerint néhány hónap leforgása alatt - 2023 decembere és 2024 májusa között követett el, túladagolta az altatót vagy a fájdalomcsillapítót a betegeknek a Würselen településen működő intézményben. Egyes pácienseket a férfi többször is megkísérelt megölni. 

Egyes pácienseket a férfi többször is megkísérelt megölni - illusztráció
Fotó: NurPhoto via AFP/Artur Widak/NurPhoto

Büntetőügyének tárgyalása március 24-én kezdődik.

Az Kronen Zeitung beszámolója szerint az ápoló túladagolta fájdalomcsillapítóval áldozatait az Aachen melletti Würselenben (Észak-Rajna-Vesztfália) található Rhein-Maas-Klinikumban. 2024-ben derült fény az ügyre, amikor az ápoló szabadságon volt, és a klinika vezetősége szabálytalanságokat észlelt. 

Ekkor kitiltották az alkalmazottat az épületből és értesítették a rendőrséget. 

A bűnügyi nyomozók 2024. júliusában tartóztatták le a kirúgott ápolót, több emberölési kísérlet gyanúja miatt. Az ügyészség aljas indokból elkövetett gyilkosság sorozatot feltételez. 

Az indíték az lehetett, hogy a nyugodt éjszakai műszakot akart. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!