Szijjártó Péter: Brüsszel simán oda akarja dobni áldozatnak a kárpátaljai magyar közösséget Ukrajnáért

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Brüsszel simán oda akarja dobni áldozatnak a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget és a jogait csupán azért, hogy Ukrajnát villámgyorsan, mindenféle normális feltétel nélkül felvegyék az Európai Unióba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy ukrán hivatali partnere, aki távolról csatlakozott be a tárgyalás egy részébe, mesterséges problémának minősítette a kárpátaljai magyar nemzeti közösség ügyét.

És botrányos az is, hogy az európai uniós tagországok egy része felsorakozott az ukrán külügyminiszter álláspontja mögé, s egyes külügyminiszterek már odáig mentek, hogy megkérdőjelezték, hogy nekünk, magyaroknak, a magyar kormánynak van-e jogunk-e egyáltalán megítélni a magyar közösség helyzetét Kárpátalján

 - mondta. Leszögezte, hogy a helyzet az, hogy Brüsszel simán oda akarja dobni áldozatnak a kárpátaljai magyar közösséget és a jogaikat, csak azért, hogy Ukrajnát villámgyorsan, mindenfajta normálisan elvárható feltétel nélkül felvegyék az Európai Unióba. Mi ezt a lehető leghatározottabban elutasítjuk.

Azt sem fogadjuk el, hogy elvitassák Magyarország jogát abban a tekintetben, hogy kiálljunk a magyar nemzeti közösségek mellett, és nem fogadjuk el, hogy bárki is elvitassa a jogunkat abban a tekintetben, hogy mi megítéljük, milyen jogi helyzetben van az adott nemzeti közösségünk

 - folytatta. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy német és osztrák kollégája együtt próbálták kioktatni arról, hogy Kijev milyen jól is teljesített e téren az utóbbi időben, és az országban tiszteletben tartják a magyar kisebbség jogait. Hozzáfűzte, hogy az igazság az, hogy Ukrajnában tíz éve zajlik a kárpátaljai magyar közösség jogainak szisztematikus megsértése és amíg Magyarországon nemzeti kormány van, addig kiállnak a lehető leghatározottabban a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett.

Több mint tíz éve kapunk szép szavakat, megható nyilatkozatokat Ukrajnából, de aztán azokat semmi érdemi lépés nem követte

 - emlékeztetett. A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy szó sem lehet semmifajta előrelépésről az ukrán csatlakozási tárgyalásokon mindaddig, amíg a magyar nemzeti közösség jogait hiánytalanul vissza nem állítják.

Külügyek Tanácsa - élőben Brüsszelből

Külügyek Tanácsa - élőben Brüsszelből

Posted by Szijjártó Péter on Monday, March 17, 2025

Azt pedig, hogy Ukrajna tagja lehet-e majd az Európai Uniónak, majd a magyar emberek eldöntik azon a véleménynyilvánító szavazáson, amelyre hamarosan sor kerül Magyarországon (...) Az Európai Unióban és persze a NATO-ban is a tagok egyhangú döntése szükséges ahhoz, hogy valakit felvegyenek. És jó lenne, ha világosan értené mindenki, hogy nem Magyarország akar csatlakozni olyan integrációkhoz, amelyeknek Ukrajna már tagja, hanem ez fordítva van

- mutatott rá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!