Pénteken műszaki hiba következtében kisebb szivárgás történt Európa egyik legnagyobb atomerőművében, az Olkiluoto 3-ban, amely Finnország nyugati részén található. Az első jelentések szerint mintegy 100 köbméter enyhén radioaktív hűtővíz jutott ki a reaktor rendszeréből.
A baleset oka az volt, hogy a reaktormedencében lévő egyik zsilipet nem zárták le megfelelően a feltöltési folyamat megkezdése előtt
– írta meg az Interesting Engineering. Az atomerőművet működtető vállalat, a Teollisuuden Voima (TVO) hivatalos közleménye szerint a kiszivárgott anyag nem jelentett kockázatot sem az alkalmazottak egészségére, sem a környezeti biztonságra. A TVO hozzátette, hogy a szükséges biztonsági protokollokat azonnal életbe léptették a helyzet kezelése érdekében.
Az eset kapcsán a finn nukleáris hatóságok és az erőmű üzemeltetője vizsgálatot indított. A cég azt is bejelentette, hogy további intézkedéseket dolgoznak ki, hogy hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő
- írja a Mandiner.