Ukrán dróntámadás érte a Barátság vezetéket, leállt az olajszállítás

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ukrán dróntámadás miatt fel kellett függeszteni a Magyarországra irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, a javítási munkálatok azonban már zajlanak, így még a nap folyamán újraindulhat a tranzit – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgart felé tartva.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ukrajnai háború egyre súlyosabb jeleneteket produkál, éjszaka ugyanis dróntámadás érte a hazánk kőolajellátása szempontjából kritikus fontosságú Barátság vezeték egyik mérőállomását, ezért átmenetileg fel kellett függeszteni a szállítást. 

Elmondta, hogy telefonon beszélt az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel, aki azt közölte, hogy az ukrán találat miatt egyelőre nem lehetséges a szállítás, azonban a javítási munka már zajlik, és ha nem jön közbe semmi rendkívüli, akkor a késő délutáni vagy kora esti órákban újraindulhat a tranzit Magyarország irányába. 

Ha a Barátság kőolajvezeték működése ellehetetlenül, akkor Magyarország és Szlovákia kőolajjal való ellátása fizikailag lehetetlenül el gyakorlatilag”

– figyelmeztetett. 

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a hazánk ellátását biztosító energetikai infrastruktúra elleni támadásokat. 

„Többször világossá tettük ezen álláspontunkat Brüsszelben is, és az Európai Bizottság egy garanciát is adott arra, hogy a Magyarországra irányuló energiainfrastruktúra ellen nem kerül sor majd támadásra. Sajnos ez már a többedik alkalom, amikor az Európai Bizottság garanciáját megsértik” – hangsúlyozta. 

„Arra szólítjuk fel az ukránokat, hogy ne támadják a Magyarországra irányuló energiainfrastruktúrát” – mondta. 

A miniszter végül kifejtette, hogy Magyarország nem tehet a háborúról, nem felelős a háborúért, eddig kimaradt abból, s ezután is ki akar maradni. „Magyarország energiaellátása pedig szuverenitási kérdés, és elvárjuk, hogy ezt mindenki tartsa tiszteletben” – húzta alá. 

„Látszik, hogy minél előbb békére van szükség, mert minél előbb lesz béke, annál előbb maradnak abba ezek a támadások, s annál előbb helyezhetjük teljes biztonságba a Magyarországra irányuló energetikai infrastruktúrát” – folytatta. 

„Ezért reméljük, hogy Trump elnök békeerőfeszítései a héten sikerre vezetnek majd” – tette hozzá. 

Frissítés!

Szijjártó Péter kedd délután a közösségi oldalán közölte: 

Az orosz rendszerüzemeltető kijavította az ukrán dróntámadás okozta károkat, így a kőolajszállítás újraindult Magyarország felé a Barátság-vezetéken.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!