Ukrán menekült: Az egészségügy romokban, a fertőző betegségek tombolnak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az ukránok nem akarnak csatlakozni az Európai Unióhoz – erről beszélt a Tényeknek egy Magyarországra menekült ukrán férfi. Szerinte az ukránok egyetlen dolgot szeretnének: békét. Elmondása szerint a helyzet egyre súlyosabb Ukrajnában: az egészségügyi rendszer összeomlott, terjednek a fertőző betegségek, és hiányoznak a gyógyszerek. Hozzátette, hogy az ukránok a szükséges védőoltásokhoz sem jutnak hozzá. Őt például sem szamárköhögés, sem Covid ellen nem oltották be.
Vágólapra másolva!

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy irreális és igazságtalan. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta azt is, hogy a Brüsszel által erőltetett csatlakozás veszélyezteti a munkahelyeket, a nyugdíjrendszert, és egészségügyi kockázatot is jelent.  

Az ukránok sem hiszik, hogy reális esélyük lenne a csatlakozásra 

– erről beszélt a Tényeknek egy Magyarországra menekült ukrán férfi. 

Mint mondta, Ukrajnában már nincsen infrastruktúra, nincsenek gyógyszerek és a rászorulók sem kapják meg a segélyeket. Hozzátette, 

egy valami van, korrupció. 

Az ukrán férfi beszámolt az ukrajnai kórházak borzalmas állapotáról, elmondása szerint az embereknek maguknak kell megvenniük a kötszert és a gyógyszereket is, hogy ellássák őket. Már ha nincs hiány belőle – tette hozzá. 

A helyzet napról-napra egyre szörnyűbb, mert sok fertőző betegség ütötte fel a fejét Ukrajnában, olyanok, amelyekkel Magyarországon már egyáltalán nem találkoznak az emberek. 

A gyermekek már a háború előtt sem kapták meg a kötelező oltásokat sok esetben, és covid ellen sincsenek beoltva az emberek. 

A férfi szerint az ukránok egy dolgot szeretnének: békét. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!