Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huIzrael kedden hajnalban - a terrorszervezettel két hónapja megkötött tűzszünet óta először - légitámadást hajtott végre a Gázai övezetben.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF)csapást mértek a Hamász célpontjaira Gáza-szerte „a politikai vezetés által kitűzött háborús célok elérése érdekében, beleértve az összes túszunk – az élők és az elesettek – szabadon bocsátását” – közölte Jiszrael Kac védelmi miniszter hivatala. „Ez a döntés azután született, hogy
a Hamász többször is megtagadta túszaink szabadon bocsátását,
és elutasított Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott, valamint a közvetítők minden javaslatát” – áll a levélben.
Az IDF megelőző csapások sorozatát indította a Hamász terrorszervezethez tartozó középrangú katonai parancsnokok, vezetői tisztviselők és terrorista infrastruktúra ellen. A katonai offenzíva addig folytatódik, ameddig szükséges, és túlterjeszkedik a légicsapásokon – mondta egy izraeli tisztviselő a Fox Newsnak.
Több tucat célpontot választottak ki annak alapján, a Hamász újabb terrortámadásokat készíthet elő – közölték a hatóságok.
Ha a Hamász nem engedi el az összes túszt, megnyílnak a pokol kapui Gázában, és a Hamász gyilkosai és erőszakoskodói olyan erőkkel találkoznak az IDF-fel, amelyeket korábban soha nem ismertek"
– mondta a védelmi miniszter. Megjegyezte, hogy Izrael „nem hagyja abba a harcot, amíg az összes túsz haza nem tér, és a háború összes célját el nem érik”.

Fotó: AFP/ANADOLU/MAHMOUD ABU HAMDA
A Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb kétszázharminc gázai vesztette életét.
A Hamász ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael teljes mértékben kivonuljon Gázából, és vessen véget vet a háborúnak. Izrael viszont addig nem fejezi be a háborúnak, amíg a Hamász kormányzási és katonai képességeit meg nem semmisítik.
A csapásokra csaknem két hónapos tűzszünet után került sor.
Frissítés:
Legkevesebb 320 halálos áldozata van a kedd hajnali izraeli légicsapásoknak a Gázai övezetben
- közölte a a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet által irányított egészségügyi minisztérium. A hajnal jelentések még 230 halálos áldozatról szóltak. A gázai egészségügyi minisztérium által kedden délelőtt közzétett adatok szerint már a halálos áldozatok száma legkevesebb 320, és több százan megsebesültek. Mindazonáltal a palesztin intézmények által az áldozatok számáról közölt adatokat Izrael általában nem tartja hitelesnek.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy azért rendelte el a légitámadást, mert a Hamász nem tartotta be a megállapodást túszai szabadon engedéséről, és elutasította a tűzszüneti javaslatokat, így nem történt előrelépés a tűzszünet meghosszabbításáról folytatott tárgyalásokon. Az izraeli illetékesek szerint a hadsereg hadművelete határozatlan idejű, és várhatóan folytatódni fog.
A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy Izrael előzetesen konzultált az amerikai kormánnyal, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította a tervezett akciót. A Hamász kedden tudatta, hogy az Izraellel folytatott közvetett tárgyalásokon folyamatosan konzultál a közvetítőkkel, és szeretné véglegesíteni a tűzszüneti megállapodást. Viszont a terrorszervezet Izraelt vádolta azzal, hogy az újabb légitámadással megsértette a tűzszünetet, és ezzel veszélybe sodorta a túszok életét.