Meghalt egy ember krioterápiás kezelés során Párizsban

Vágólapra másolva!
A párizsi rendőrség nyomozást indított, miután egy nő megfulladt krioterápiás kezelés közben egy városi edzőteremben, egy másik nő pedig az intenzív osztályra került.
Vágólapra másolva!

Az áldozat - az edzőterem 29 éves alkalmazottja - a nap folyamán a korábban megjavított hűtőkamrából szivárgó nitrogén miatt esett össze - közölték az incidenst ismerő források. A színtelen és szagtalan gázt extrém, fagypont alatti hőmérsékletű légkör létrehozására használják – írja a The Guardian.

A két nőnek - a második 34 éves volt – leállt a szíve – és a légzése. A mentőszolgálat hétfőn, helyi idő szerint nem sokkal 18:30 óra előtt érkezett meg a Párizs keleti részén található On Air edzőteremhez - mondta újságíróknak egy rendőrségi forrás. 

Három másik embert, akik megpróbálták újraéleszteni az érintetteket, kórházba szállítottak, és 150 embert evakuáltak az épületből.

A párizsi ügyészség közleményben közölte, hogy a rendőrség és a munkahelyi felügyelők vizsgálják a halál és a sérülés okát.

Mi az a krioterápia?

A krioterápia a testet extrém hideggel történő különböző kezelési formák elnevezése. Az élsportolók körében népszerű az izomsérülések, a fájdalom és a gyulladás enyhítésére, valamint a vérkeringés fokozására. Ha két-három percig fagypont alatti hőmérsékletnek teszik ki a testet, a szív gyorsabban pumpál és növeli a véráramlást, ezáltal fokozza a szervezet oxigénellátását, felgyorsítja a szövetek helyreállítását és csökkenti az izomfájdalmat és a duzzanatot.

Legegyszerűbb formájában az eljárás során egy jégcsomagot helyeznek a bőrre. 

A modern krioterápia folyékony nitrogén vagy dinitrogén-oxid felhasználásával -110C és -140C közötti hőmérsékletnek teszi ki a testet fürdőkben vagy kabinokban.

2018-ban az Európai Ipari Gázok Szövetsége - egy biztonsági szervezet - figyelmeztetett a krioterápiában használt folyékony és gáznemű nitrogén veszélyeire, többek között az „oxigénhiány és a lehetséges fulladás” kockázatára és szigorú ellenőrzéseket javasolt. Egy 24 éves nő 2015-ben halálra fagyott egy Las Vegas-i gyógyfürdő krioterápiás kamrájában. A nő munkaidő után ment be, és csak másnap fedezte fel egy kollégája.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!